Pista bátyánk tavalyi bohóckodását gyorsan felejtsük el és koncentráljunk az idei évre, mert március 6-án jön a Traditional Techniques című új (Jicks nélküli) nagylemez, ami egész biztos nem lesz olyan öncélú, mint az elődje. Íme az első kislemez dal, amelyből valósággal ordít a művész úr Velvet Underground imádata.
KÜLFÖLDI:
litku klemetti - ding ding dong
mick trouble - here’s the mick trouble
kiwi jr. - football money
purple mountains - s/t
orville peck - pony
pom poko - birthday
sacred paws - run around the sun
pi ja ma - nice to meet u
tony molina - songs from san mateo county
bob mould - sunshine rock
fashion brigade - fvck the heartache
fabienne delsol - four
philary - i complain
trash kit - horizon
real tears - hay fever
big thief - two hands
corner boys - waiting for 2020
so cow - do, re, mi, fa, so cow
uranium club - the cosmo cleaners
the cowboys - the bottom of rotten flower
MAGYAR:
meltmen - jerry wash farewell
hexa - s/t
holnaplányok - exeim a csicskáim
piresian beach - what ever happened
testrablók - s/t
Az ABBÁ-ig visszamenőleg minden évtizedre jut legalább egy elképesztően lökött "skandináv" popzenekar. Az első dilibombát öncímű debütlemezével a még tinédzser Björk dobta le 1977-ben Izlandon, amit későbbi albumain, illetve a 80-as években a Tappi Tíkarrass-szal és a Sugarcubes-szal még tovább bolondított. Majd 1992-ben jött a már majdnem skandináv Észtország és a Dallas, akik sajnos nem robbantak akkorát, mint ami megillette volna őket. Pedig szerintem még az ugandai pigmeusoknak is hallaniuk kellett volna a detonációt. A nullás évek közepén a svéd Love is All folytatta az fékevesztett kelekótyaságot, majd 2015-ben finn színekben megérkezett Litku Klemetti, hogy még egy lapáttal tegyen a lükeségre. Mindeközben a norvégok síri csendben lapítottak, mígnem 2019 februárjában egy elkészpesztően buggyant zajos matek pop lemezzel (Birthday) előbújt gleccser fedte rejtekéből a trondheimi Pom Poko, és akkora dilizésbe kezdtek, amivel valószínűleg a totál zakkant Deerhoofot, a bájosan lökött Enont és a gitárgyilkos Marnie Sternt is öröm hüppögésre késztették. Sőt, talán még Nelly Furtadot is, mert a kerge marha módon megzenéssített matekpéldák közé eldugtak néhány olyan dalt is, melyek egy az egyben a 90-es évek rádióbarát R&B slágereit idézik. Hát mi ez, ha nem maga a hangjegyekbe öltöztetett bolondéria?!?! Ezek után, én a magam részéről simán meg merem kockáztatni, hogy ők lesznek a 20-as évek dili pop pápái. Utánuk már csak a dánokon és a feröerieken a sor, hogy bizonyítsanak.
Rachel Aggs szerencsére továbbra is baromi nyughatatlan (már ami a zenéhez fűződő viszonyát illeti), tudniillik az idei Sacred Paws és Trash Kit lemezek után jövö februárban a Shoppinggal is kiad egy albumot. Íme egy kis ízelítő az All or Nothing című lemezről.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy FÁ nevű osztálytársam, akit ha felbosszantottak iszonyatos lüktetésbe kezdett a halántéka. Lehet, hogy mindez elsőre nem tűnik félelmetesnek, de higgyetek nekem, annál az óriási amplitudóval pulzáló verőérnél sosem láttam még ijsztőbbet. Nyilván nem véletlen, hogy kapásból ő jutott eszembe miután végighallgattam a szegedi Testrablók bemutatkozó lemezét, mert ami ezen az alig 22 perces, 80-as éveket idéző borús post-punk kiadványon hallható, majdnem annyira hátborzongató. Azért csak majdnem, mert a dallamos gitártémák és a táncra hívó ritmusok némiképp enyhítik a posztapokaliptikus hangulatot.
mert a Holnaplányok dühös, kiábrándult, feminista post-punkja olyan, mint egy jól irányzott tökönrúgás sorozat, ami csak akkor ér véget, ha a bűnös mandró az összes általa elkövetett párkapcsolati ocsmányság miatt sírva könyörög a megbocsátásért.
Amikor először kerültem hallótávolságon belül Orville Peck, Pony című debütlemezével, az énekes hasonló orgánuma és a homoerotikus marhapásztor imidzs miatt tökre azt hittem, hogy Keith Harman (The Cowboys) balladisztikus "melléktermékéről" van szó (habár ő szerintem nem meleg, de ez most mindegy), ám hamar kiderült, hogy a gótikába hajló pszichedelikus country project mögött egy torontói úriember, Daniel Pitout (Nü Sensae, Eating Out) áll, aki egyszerre Elvis Presley, Chris Isaak, Roy Orbison és Johnny Cash. Sőt talán egy kicsit Morrissey, Ian Curtis és Stephen Cogle is.
Ha ettől a lemeztől sem pattansz lóra és vágtatsz ki a prérire, akkor semmitől sem fogsz.
Melóba menet épp a Xetas pompásan sikerült második nagylemezét hallgattam és közben azon filóztam, hogy vajon hol késik a harmadik. Mikor beértem, gyorsan átpörgettem a kedvenc blogjaimat (nehogy már kapásból munkával induljon a nap) és a Gimme Tinnitus-tól meg is kaptam a választ, miszerint Január 24-re várható. A beharangozó dal ugyan kissé elmarad a már említett The Tower színvonalától, de lesz még rajta 9, ami simán überelheti.
mert a Mikulás egy baromi klassz power pop lemezzel ajándékozott meg idén. Abban a pillanatban, ahogy megláttam ezt a fotót (kiváltképp a Kóbor János bőrbe bújt Balázs Pali figurát) rögtön tudtam, hogy nem érhet csalódás. A hangzás mondjuk lehetne kicsit dögösebb, mert a túlzott lo-fi-kodás nem igazán illik ehhez a zenéhez.
Ha idén írtuk volna Söcsövel a Párosan szép az élet – csaj-pasi duók című cikkünket, egészen biztos, hogy az alapvetően szörfös garázs popban utazó, de nyomokban B-52's elemeket is tartalmazó Jettes is belekerült volna.