DIGITÁLIS MALKMUS
Március 15-én jön az új Stephen Malkmus lemez, ami most figyeljetek: totál ELEKTRONIKUS lesz!!! Igen jól látjátok, totál elektronikus. Először én sem hittem el. (Annak ellenére sem, hogy voltaképpen sosem álltak távol tőle a digitális kütyük.) Aztán amikor napvilágot látott az első dal, már nem volt mese, kénytelen voltam megbírkózni azzal a gondolottal, hogy a Groove Denied-on hallókészülékkel sem fogok gitárokat találni. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az indie pápa vénségére totál meghülyült, vagy hogy elege lett a gitározásból. Arról van szó csupán, hogy az elmúlt 19 évben összeprüntyögött egy lemeznyi digitális szerzeményt, amit most közszemlére bocsát. A végeredményről beszéljen inkább Ő, mert számomra annyira fura ez az egész, hogy perpillanat képtelen vagyok körülírni azt, amit hallok.
"I was thinking things like Pete Shelley’s Homosapien, the Human League, and DIY synth music circa 1982,”
“And also about how in the New Wave Eighties, these suburban 18-and-over dance clubs were where all the freaks would meet – a sanctuary.”
Közszemlére tétetett a göteborgi Westkust második nagylemezének nyitódala, ami tisztára olyan, mintha a Tacocat, My Bloody Valentine-t játszana. Bírnám ha az ezt követő 8 szám is ugyanerre a tematikára épülne.
Akkora slágerrel "indítom" a 2019-es esztendőt, hogy be fogtok dilizni. Íme a Bloomingtoni kovbojok negyedik nagylemezének orgonával megbolondított, 60-as évekkel kacérkodó, pop punkban lubickoló előhírnőke. Índítsd el és beszarsz! Velem már megtörtént, de nem érdekel. Ha minden egyes lejátszás után magam alá csinálok, akkor sem hallgatok egyebet a mai nap folyamán. Sőt, valószínűleg holnap se.
LEMEZEK:
10 évvel a Varshons után jön a kettes számú Lemonheads feldolgozás lemez, ami olybá tűnik, hogy pont olyan bóvli lesz, mint az előző. Az alábbi két dal legalábbis erre enged következtetni, ami azért fura és persze fájdalmas is egyben, mert Evan Dando amúgy baromi szakszerűen adaptál. Lásd 
Ha létezne Isten, akkor ma biztos nem arra kellett volna ébrednem, hogy meghalt Pete Shelley, hanem mittudomén valami olyasmire, hogy 14 kiadatlan Buzzcocks felvétel került elő egy Boltoni ház alagsorából. Vagy bármi másra, tökmindegy, de semmiképp sem arra, hogy a pop punk felszenteletlen bíborosával 63 évesen szívinfarktus végzett Észtországban. Mondanám, hogy Isten nyugosztalja, de annak tükrében, hogy a mindenható nem létezik, nem sok értelme lenne. Úgyhogy én a magam részéről a létező legnagyobb tisztelettel csupán annyit mondanék, hogy viszlát, és kösz a DALOKAT!!!
Amikor a nullás évek elején Bob Mould-nak megbomlott az elméje és Modulate. címmel kiadott egy értékelhetetlen elektronikus lemezt, úgy megsértődtem, hogy éveken keresztül szartam mindenre, amit csinált. Aztán jött a 2008-as District Line én pedig ha lehet még jobban berágtam, mert hiába tértek vissza a gitárok, a végeredmény siralmasabb lett, mint egy megye 3-as focimeccs. Ezek után úgy döntöttem, hogy én a magam részéről maradok a Hüsker Dü-nél és a Sugar-nál, a szólólemezeit pedig meghagyom az önkínzásban kéjelgő zenebuziknak. Semmibe vettem, ignoráltam mindent, ami a saját neve alatt jelent meg mondván, hogy ilyen nincs bazmeg, velem ezeket a szarokat még ő sem eteti meg. Idén azonban engedtem egy kicsit a szigorból és miután belehallgattam néhány ezredforduló utáni dalába, rájöttem, hogy óriási hülyeség volt így leírni őt, mert a 2009-es, még mindig kicsit langyi Life and Times után 3 olyan tökös power pop albumot adott ki, amire utoljára a 90-es években volt példa. Szóval csak néztem, mint a luki nyúl, hogy húúúú meg h, mert a Silver Age, a Beauty and Ruin és a Patch the Sky dalai annyira rendben vannak, hogy a Sugar életműben is simán megállnák a helyüket. Sőt, némelyik akár a Hüsker Dü Warehouse-ára is felkerülhetett volna. Visszatért tehát a bizalom, ily módon pedig az áhítozás is a következő lemez után, amire már csak két hónapot kell várni. Az előjelek roppant biztatóak, tudniilik a február 8-án napvilágot látó Sunshine Rock pont ott kezdődik, ahol az imént említett "trilógia" véget ér.
Amikor két éve 
Tuam legnagyobb büszkesége, aki tavaly óta már nem csak