KÜLFÖLDI:

litku klemetti - ding ding dong

mick trouble - here’s the mick trouble

kiwi jr. - football money

purple mountains - s/t 

orville peck - pony

pom poko - birthday

sacred paws - run around the sun

pi ja ma - nice to meet u

tony molina - songs from san mateo county

bob mould - sunshine rock

fashion brigade - fvck the heartache

fabienne delsol - four

philary - i complain

trash kit - horizon 

real tears - hay fever

big thief - two hands

corner boys - waiting for 2020

so cow - do, re, mi, fa, so cow

uranium club - the cosmo cleaners

the cowboys - the bottom of rotten flower

MAGYAR:

meltmen - jerry wash farewell

hexa - s/t

holnaplányok - exeim a csicskáim

piresian beach - what ever happened

testrablók - s/t

Az ABBÁ-ig visszamenőleg minden évtizedre jut legalább egy elképesztően lökött "skandináv" popzenekar. Az első dilibombát öncímű debütlemezével a még tinédzser Björk dobta le 1977-ben Izlandon, amit későbbi albumain, illetve  a 80-as években a Tappi Tíkarrass-szal és a Sugarcubes-szal még tovább bolondított. Majd 1992-ben jött a már majdnem skandináv Észtország és a Dallas, akik sajnos nem robbantak akkorát, mint ami megillette volna őket. Pedig szerintem még az ugandai pigmeusoknak is hallaniuk kellett volna a detonációt. A nullás évek közepén a svéd Love is All folytatta az fékevesztett kelekótyaságot, majd 2015-ben finn színekben megérkezett Litku Klemetti, hogy még egy lapáttal tegyen a lükeségre. Mindeközben a norvégok síri csendben lapítottak, mígnem 2019 februárjában egy elkészpesztően buggyant zajos matek pop lemezzel (Birthday) előbújt gleccser fedte rejtekéből a trondheimi Pom Poko, és akkora dilizésbe kezdtek, amivel valószínűleg a totál zakkant Deerhoofot, a bájosan lökött Enont és a gitárgyilkos Marnie Sternt is öröm hüppögésre késztették. Sőt, talán még Nelly Furtadot is, mert a kerge marha módon megzenéssített matekpéldák közé eldugtak néhány olyan dalt is, melyek egy az egyben a 90-es évek rádióbarát R&B slágereit idézik. Hát mi ez, ha nem maga a hangjegyekbe öltöztetett bolondéria?!?! Ezek után, én a magam részéről simán meg merem kockáztatni, hogy ők lesznek a 20-as évek dili pop pápái. Utánuk már csak a dánokon és a feröerieken a sor, hogy bizonyítsanak.

Rachel Aggs szerencsére továbbra is baromi nyughatatlan (már ami a zenéhez fűződő viszonyát illeti), tudniillik az idei Sacred Paws és Trash Kit lemezek után jövö februárban a Shoppinggal is kiad egy albumot. Íme egy kis ízelítő az All or Nothing című lemezről.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy FÁ nevű osztálytársam, akit ha felbosszantottak iszonyatos lüktetésbe kezdett a halántéka. Lehet, hogy mindez elsőre nem tűnik félelmetesnek, de higgyetek nekem, annál az óriási amplitudóval pulzáló verőérnél sosem láttam még ijsztőbbet. Nyilván nem véletlen, hogy kapásból ő jutott eszembe miután végighallgattam a szegedi Testrablók bemutatkozó lemezét, mert ami ezen az alig 22 perces, 80-as éveket idéző borús post-punk kiadványon hallható, majdnem annyira hátborzongató. Azért csak majdnem, mert a dallamos gitártémák és a táncra hívó ritmusok némiképp enyhítik a posztapokaliptikus hangulatot.

mert a Holnaplányok dühös, kiábrándult, feminista post-punkja olyan, mint egy jól irányzott tökönrúgás sorozat, ami csak akkor ér véget, ha a bűnös mandró az összes általa elkövetett párkapcsolati ocsmányság miatt sírva könyörög a megbocsátásért.

Amikor először kerültem hallótávolságon belül Orville Peck, Pony című debütlemezével, az énekes hasonló orgánuma és a homoerotikus marhapásztor imidzs miatt tökre azt hittem, hogy Keith Harman (The Cowboys) balladisztikus "melléktermékéről" van szó (habár ő szerintem nem meleg, de ez most mindegy), ám hamar kiderült, hogy a gótikába hajló pszichedelikus country project mögött egy torontói úriember, Daniel Pitout (Nü Sensae, Eating Out) áll, aki egyszerre Elvis Presley, Chris Isaak, Roy Orbison és Johnny Cash. Sőt talán egy kicsit Morrissey, Ian Curtis és Stephen Cogle is.

Ha ettől a lemeztől sem pattansz lóra és vágtatsz ki a prérire, akkor semmitől sem fogsz.

Melóba menet épp a Xetas pompásan sikerült második nagylemezét hallgattam és közben azon filóztam, hogy vajon hol késik a harmadik. Mikor beértem, gyorsan átpörgettem a kedvenc blogjaimat (nehogy már kapásból munkával induljon a nap) és a Gimme Tinnitus-tól meg is kaptam a választ, miszerint Január 24-re várható. A beharangozó dal ugyan kissé elmarad a már említett The Tower színvonalától, de lesz még rajta 9, ami simán überelheti.

mert a Mikulás egy baromi klassz power pop lemezzel ajándékozott meg idén. Abban a pillanatban, ahogy megláttam ezt a fotót (kiváltképp a Kóbor János bőrbe bújt Balázs Pali figurát) rögtön tudtam, hogy nem érhet csalódás. A hangzás mondjuk lehetne kicsit dögösebb, mert a túlzott lo-fi-kodás nem igazán illik ehhez a zenéhez.

Ha idén írtuk volna Söcsövel a Párosan szép az élet – csaj-pasi duók című cikkünket, egészen biztos, hogy az alapvetően szörfös garázs popban utazó, de nyomokban B-52's elemeket is tartalmazó Jettes is belekerült volna.

Utoljára 5 éve tettem említést Kurt Bakerről, ami óriási hiba volt, mert Portland elsőszámú Elvis Costello dublőre baromira nem ezt érdemelte volna. Már csak azért sem, mert azóta kiadott 3 nagylemezt, melyek mindegyike rendkívül jól sikerült. Az idei két 7" pedig egyenesen varázslatos lett.