2009. NOVEMBER 11. BUDAPEST @ TBA

SOCIAL CIRCKLE (Boston, No Way Records)

"Aki nem ismerne a bandat, roviden olyan, mintha a Freeze-be beszallt volna Greg Ginn gitarozni. Vagy ha ezek tul nagy szavak lennenek, akkor csak olyan mintha a Freeze Los Angelesi lett volna/lenne (mondjuk ez meg eleg hulyen veszi ki magat, na mindegy) es az SST-nel adott volna ki lemezeket. 
Szoval boston punk + LA/nyugati parti US punk, korai Black Flag, Circle Jerks + 77-es angol punk hatasok es faszoganyos dalok. Kortarsak kozul Career Suicide, Regulations meg ilyenekhez lehet hasonlitani. A kiadojuknal meg ugye olyanok vannak meg rajtuk kivul, mint Hjertestop, Citizens Patrol, Double Negative, Acid Reflux." 

A mai napon parancsba adom mindenkinek, hogy azon nyomban szerezze be a teljes Tall Dwarfs életművet. Ellenkező esetben vége a barátságnak. Mivel nincs most kedvem pofázni, máshogy érvelek.

Borzasztó dolog történt velem az imént, de tényleg. Épp az új Dinosaur Jr. lemezt szerettem volna megvásárolni (érthetetlen, hogy még mindig nem kapható sehol, mi a fasz van a lemezboltokkal?), amikor egy csomó számomra ismeretlen előadó között megpillantottam ezt.

Ennél több nekem ugyebár  nem kell a boldogsághoz, úgyhogy gyorsan a hónom alá csaptam, és alig vártam, hogy felcsendüljenek az első taktusok. Bár ne csendültek volna fel.

2009. Június 30. Zágráb @ Boogaloo
DINOSAUR JR.

PENS

Randoms - ABCD / Let's Get Rid of New York

"If you don't love Let's Get Rid of New York, you don't love punk rock."

Azt hiszem ideje néhány szót szólni, az elmúlt félév hazai koncert felhozataláról, mert nem volt ám épp rossz ez az időszak. A Digital Leather-rel kezdődött minden, akik zajos, szinti punkjukkal úgy ahogy van szarrá verték a Kamra nevű vendéglátó helységet. Zseniálisabb csak akkor lett volna a produkció, ha nem isznak meg fejenként egy hordó sört. Néhány nappal később a Dürer kertben minden egybegyült a Shellac/Jesus Lizard által kitaposott úton haladó  Young Widows-tól várta a csodát. Biztos sokan meg is kapták. Én sajnos nem. Uncsi volt. Ez történt februárban, aztán jött a március és az Eagles of Death Metal rendkívül szórakoztató, bár kicsit erőltetett jópofizása, majd a Corvin tetőn a Streetlight Manifesto elképesztő hangulatú táncos mulatsága. Időm sem volt kiheverni a bugit, mert néhány nappal később az olasz Ultra Twist rokijára kellett koptatnom a talpaimat. Legközelebb pedig a lassan Magyarországra költöző TV Buddhas pszichedelikus röffenéseire kellett behangolnom a léggitáromat. Pihenni továbbra sem lehetett, mert egy "kisebb osztrák kitérő" után a trafóban "voltam kénytelen" egy hatalmasat ugrálni a Brutal Knights szélvészgyors rock and rolljára, majd egy zseniális Auxes/Challenger split koncertnek köszönhetően a Sirály tánparkettje is felavatásra került.

Panaszra tehát nem igen lehet okom, a tegnapi napot figyelembe véve meg pláne nem. Az történt ugyanis, hogy a már már törzshelyemmé avanzsált Kamrában a The Weakends valami olyan kibebaszott kurva jó bulit csinált, hogy hűöuahhh. Még akkor is, ha a sejtelmem, hogy egy marha nagy Black Lips nyúlásról lesz szó, már az első szám alatt beigazolódott. De kitérdekel, ha egyszer imádom ezt a blues-os elszállós punkba hajló rockolást. Összvissz két számot ismertem a reprtoárból (ebből az egyik egy Gayeblades feldolgozás volt), de így is rongyosra ráztam a seggemet. Az a jó ezekben a garázs bandákban, hogy egy-két sör gyomorba szigorítása, és néhány Sonics szám ismerete bőven elég ahhoz, hogy megmozduljon az ember lába. A hangzás is nagyon rendben volt. Kifejezetten jól szóltak, már amennyire egy ilyen zenekarnak jól kell szólnia. szóval faszaság volt ez a javából, leszámítva a közönség karóba húzott részét. Komolyan mondom nem értem, hogy lehet az ilyesmit ülve kibírni... Nem csoda, hogy múltkor a TV Buddhas énekese kibaszta az összes ülőalkalmatosságot a teremből... Na mindegy. Többet most képtelen vagyok kipréselni magamból, mert egy kicsit még zsibbadt vagyok.

Nem túl sűrűn, de tényleg előfordul. Ha jól emlékszem a The Coral volt az utolsó fiatal angol banda, akik iránt pozitív érzelmeket tápláltam. Most pedig itt a The Wave Pictures, akik tavaly megjelent Instant Coffee Baby című lemezükkel azonnal belopták magukat a szívembe. Még az év végi listámra is felkerült a korong, ami persze nem csoda, ha abból indulunk ki, hogy olyan az egész, mint egy Smiths, Hefner, Jonathan Richman és Herman Düne dalokból összeextrudált csoda.

Azóta eltelt egy év, és máris itt az If You Leave It Alone névre keresztelt kiadvány. A  2008-as élményt figyelembe véve teljesen természetes volt tehát, hogy tűkön ülve vártem a lemez legonoszkodásának lehetőségét. Aztán amikor meglett és fülügyre vettem kiült a döbbenet az arcomra. A Smiths-nek befellegzett, Hefneréket csak Darren Hayman élte túl, Ricsi is csak hébe hóba adott magáról életjelet, villanygitár nuku, csupa akkusztikus hangszer, meg valami álmos lehúzó folkolás. Mi az isten történt itt? Olyan érzésem volt, mintha bedrogozva rajta maradtak volna valami észak-angliai tanya trippen, és a jól bevált dalok helyett tyúkól rockolásba kezdtek volna. Elsőre legalábbis így tünt. Aztán meghallgattam mégegyszer, meg mégegyszer, meg még jó párszor és rájöttem, hogy Jonatán és Darren nagyon is jelen vannak, illetve képbe került a Coral és egy bizonyos János is. Számomra pedig világossá vált, hogy ha Jonathan Richman Johnny Cash számokat játszik az valójában kurva jó!