Akárhányszor szóba kerülnek a 70-es 80-as évek, állandóan csak a punkal és az amcsi gimis filmekkel példálozóm, pedig számtalan remek dolog "született" akkoriban.

Bud Spencer, Terence Hill, Daniel Johnston, kúlabbnál kúlabb kvarcjátékok, olcsó béna  szintetizátorok, Commodore 64, nem beszélve a megannyi zseniális kelet-európai rajzfilmről.

Jó persze, tisztában voltam ezzel eddig is, csak annyira lekötött az angolszász munkásosztály óbégatása és az LA-beli tinilányok vinnyogása, hogy ez utóbbi néhány dologra, pontosabban ezek popkultúrális hatására nem figyeltem oda kellőképpen. (leszámítva bádékat) Aztán egyszercsak jó reggelt puszi helyett jól pofánvágott egy Kerstan Wallace nevű austini bakfis hülyegyerek.

Van a kölyöknek egy másik formációja is, amit egy barátnőjével csinál. A recept nagyjából ugyanaz, mint az előbb, csak itt a feldolgozásoké a főszerep és egy kicsit hip-hop-osabb a figura. Elképesztő pl., hogy micsoda slágert kreáltak egy bődületesen szar Kid Rock számból.

De előbb egy gyors augusztusi beharangozó.

E hónap negyedikén jelenik meg a 70-es évek pszichedeliáját a 90-es évek sablon indie rockjával remekül ötvöző Indiana beli Marmoset legújabb, Tea Tornado névre hallgató kiadványa. Fülelj

Most pedig lássuk, mi várható októberben.

Dublin(1,2), Glasgow(4.), London(6,7,8,9), Frankfurt(11), Amszterdam(13), Brüsszel(14),  Párizs(15)

Cél: Megtekinteni a világ legkirályabb zenekarát, amint végigjátszák  minden idők második legfaszább lemezét.

Kit keres: Imádhat, utálhat, szarhat a fejemre, tök mindegy, csak jöjjön. Buzik, hermafroditák, sátánisták, hitgyülisek se fogják vissza magukat. Mindenkit bevállalok.

De már itthon van és sajnos semmivel sem lett okosabb, mert kizárólag azok a számok hangzottak el, amivel elsőre sem volt semmi probléma. Kivéve talán a Imagination Blind-ot, ami viszont olyan rosszul szólt a felháborítóan penetráns hangosításnak köszönhetően, hogy alig lehetett felismerni. No de sebaj, egyszer csak  sikerül eldöntenem, hogy milyen ez a lemez valójában. Addig is maradok a jól bevált klasszikusoknál, melyekből zágrábban sem volt hiány. Nagyjából az összes kötelező opuszt ledarálták a little fury things-től kezdve a freak scene-en át a sludgefeast-en keresztül a feel the pain-ig. A forget the swan személyében pedig egy nem annyira evidens darab is belefért a repertoárba. Ennek kifejezetten örült a medve.

Annak viszont már nem annyira, hogy Chunks nélkül záródott az este. Szülinapom volt bassza meg, igazán eljátszhatták volna. Mindegy, volt  Over It, és én érdekes módon (az alap nótákat is figyelembe véve)  ettől jöttem leginkább izgalomba. Őrült kúl lett volna, ha a végén bebasznak egy biciklit a tömegbe. Azt viszont kicsit zokon vettem, hogy nem hoztak magukkal semmilyen hanghordozót. Csak polójuk volt, de az dögivel. És lehetett fényképezkedni a gyogyóssal. Ilyen undorító, unott, szarok a fejetekre pofát még életemben nem láttam. Kurva jól csinálta, de mi nem éltünk a lehetőséggel, mert nem vagyunk buzik, pedig a mellettünk lévő asztalnál söröztek. Az emó fiú magától értetődő módon egy idő után elmenekült a társasági élet elől. A színpadon viszont továbbra is ő a legaktívabb. Mascis pedig szokás szerint remekül hozta a búvalbaszott gitárnyűvő orkot. Már csak arra kéne fényt derítenem, hogy ki az a Murph, azon kívül, hogy csúnya, kopasz és a Dinosaur Jr.-ban dobol.

Csajos sztorim most csak annyi van, hogy Kurva Anyád Karolina!

Sok sok videó található itt

Az a hír járja, hogy a tavalyi, elképesztően jól sikerült Black Wooden Ceiling Opening után, a Mount Eerie egyszemélyes legénysége idén már nem csak kacérkodni fog a Black Metállal, hanerm tényleg kurva gonoszra veszi a figurát. Jól teszi!!!

Mount Eerie - Wind's Poem (2009.08.18.)

Sad Kolibries 

Plussz egy élő felvétel, ami tisztára olyan és legalább annyira zseniális, mint egy Smiths dal.

Ez a Moz-os dolog amúgy már a sajnos soha ki nem adott Pipettes dalokon is megfigyelhető volt. Ezen a nótán pl. különösen érződik az öreg hatása.

Egyelőre azonban hétszentség, hogy ez nem fog bekövetkezni. Addig legalábbis biztos nem, amíg olyan bandákra bukkanok, mint a The Rantouls.

Az év slágere

Ha ettől nem süt ki a nap, akkor semmitől

Csak azt nem tudom, mikortól érvényes az egy hét. Lehet, hogy már csak a mai napon érhető el, úgyhogy az érdeklődők gyorsan pattanjanak a Pitchfork TV elé.

Cheap Time. Így hívják ezt a derék zenekart, és amolyan glam-be hajló garázs rockban utaznak. Legújabb kislemezük viszont egyáltalán nem ezen a vonalon mozog. Sokkal inkább olyan, mintha a Buzzcocks és a Jilted John homoszexuális szerelemgyereke lenne.