Minden bizonnyal az év legaranyosabb fesztiválja kerül megrendezésre 2010. Július 23-25 között Anglia kellős közepén, a Derbyshire-beli Ripley-ben. Vedd a fáradtságot és látogass el ebbe az alig néhány ezer fős városkába, és olyan klasszikusokra csorgathatod a nyálad, mint a The Primitives, a The Cannanes, a The Pooh Sticks, vagy a The Orchids. Aztán ha túltetted magad a veteránok által okozott sokkon, szürcsölj el egy csésze fahéjas teát, és gyönyörködj a rendkívül impozáns utánpótlás válogatott (The Pains of Being Pure at Heart, Love Is All, Allo Darlin', The Blanche Hudson Weekend, Veronica Falls, The Smittens, Burning Hearts...) játékában.
Ez az ír hülyegyerek valószínűleg talált egy stúdiót a beach-en, mert a Tropical Decibels "sorozat" második része már már úgy szól, mint egy lemez. Csakhogy - és ezt most neked mondom kedves Bobby - szerény véleményem szerint hiba volt a kazettás magnót többsávos rögzítőre cserélni, mert a végeredmény sajnos csak imitt-amott közelíti meg az előző epizód szerethetőségi faktorát.
Mindössze egy szűk szakmai kérdésem lenne hozzátok.
Hogy lehet az, hogy Nagykanizsára előbb jutott el az új The Vaselines lemez híre, mint hozzátok? Nem szégyenlitek magatok??? De most komolyan??? Ahhoz bezzeg van eszetek, hogy olyanokkal fárasszatok, hogy 4 év után először koncertezik a Strokes, meg hogy van új Wavves szám. Hát hülyék vagytok ti?????????????
A Sex With An X névre hallgató kiadvány szeptember 13-án fog napvilágot látni a Sub Pop Records gondozásában. Egy dal, a zseniális című I Hate The 80's pedig már most fülügyre vehető egy e-mail címért cserébe. Be fogtok hugyozni!!!! Alig változtak valamit!!!!!!!!!!!! A zene, a szöveg, az ének, a gitárok, minden ugyanaz, csak a hangzás csiszolódott némileg. Klikk a képre, azonnal!!!!
Best Coast - Crazy For You (2010.07.29, Mexican Summers)
01 Boyfriend 02 Crazy for You 03 The End 04 Goodbye 05 Summer Mood 06 Our Deal 07 I Want To 08 When the Sun Don't Shine 09 Bratty B 10 Honey 11 Happy 12 Each and Everyday
"Vállalhatatlan tinédzserek" betépve, akik a paradicsomi környezetnek köszönhetően egészen vállalhatóvá váltak.
The King Khan & BBQ Show
Boogie-Woogie, Shooby-Dooby szűnös-szüntelen. Mindössze két centi és benga norvég tini választott el attól, hogy az infantilizmus határát erősen súroló táncikálásom közepette ne essek le az asztalról.
Real Estate
Tudom, hogy baromi telhetetlen vagyok, de innen akkor is marhára hiányzott a tengerpart. Na jó, egy vese alakú úszómedencével is kiegyeztem volna.
Dum Dum Girls
Nagyon pozitív csalódás ért ezekkel az őrült szexy gótikus tinikkel kapcsolatban. Gonosz módon tökre azt hittem, hogy élőben baromi bénák, pedig valójában baromira ügyesek. Szuper jól átjött a boszorkányos beach pop, csak néhány csepp eső kellett volna a tökéletességhez.
Életem első találkozása az Elephant 6 kollektívával. Pontosabban annak egy részével. Hátborzongató élmény volt, csak a hangosítás ne lett volna olyan katasztrófális.
Thee Oh Sees
Egy garázsbagázs, akiket valami okból kifolyólag nem igazán szívlelek. 30 fok melegben, a Miró park pálma rengetegében, az isten tudja hanyadik sangria elfogyasztása után azonban egészen kellemesnek tűnt a rikácsolásuk.
A Sunny Day In Glasgow
Hiába sütött százágra a nap és rikácsoltak ezrével a papagájok a pálmafák tetején, a Dürer kert dohos kistermében sokkal emlékezetesebb koncertet adtak.
Tweeeeeeeeeeeeee Pooooooooooooop
Mindössze annyit tudok róluk, hogy cukiság kategóriában ők vitték el primavera képzeletbeli aranyserlegét.
The Clean
Nem tudom, hogy hívják azt a dolgot, ami olyasmi, mint az álom, csak sokkal durvább, ha valóra válik, de biztos, hogy létezik, mert 2010. május 29-én 19:15 és 20:00 között nekem sikerült megtapasztalnom. Sörrel a kézben, a hurka szagú tengerparton, még Tally Ho és Beatnik nélkül is leírhatatlan érzés volt együtt énekelni a legnagyobb kiwi himnuszokat Robert Scott-tal és a Kilgour tesókkal.
Nana Grizol
Második találkám az Elephant 6 kollektívával. Ezúttal a fiatalabb generációval. Mázli, hogy pont az első lemezes blokknál érkeztem a tett helyszínére, mert az újat nem igazán kedvelem.
The Slits
Sokak szerint szar volt. Szerintem meg kurva vicces. Egy vicces pop koncert reggae-vel, punk-al, funky-val, aminek nyilván semmi köze nem volt a 70-es évek végi Slits-hez, de ez egyáltalán nem baj. Sőt, a fasznak sem hiányzott, hogy valaki a túlzott régmúltba révedés közepette felvágja az ereit.
Polvo
Sajnos az a néhány perc, amit láttam belőle csak arra volt elég, hogy kibaszott gonosznak tituláljam a színpadképet.
So Cow
A fesztivál legőszintébb, legjobb hangulatú koncertje, a legfaszább színpadon két lépésnyire a Földközi tengertől. A léggitárversenyt egész biztos én nyertem, de a vokálom is minimum esperesi magasságokban szárnyalt. Brian Kelly > Hunyadi Mátyás
Built To Spill
Nincs is jobb egy laza, szakállas indie rock performansznál, miután az ember görcsösre rángatózta magát Brian Kelly előadása alatt.
Az álom végre valósággá vált. Igaz Bethany élőben kicsit genyónak tűnik, de én akkor is kurvára szeretem. Feltűnésekor a szívem legalább annyira kalimpált, mint 2007-ben, amikor a Pohoda fesztivál nagyszínpadára felrohant 3 pöttyös ruhás csaj. Csak azt sajnálom, hogy a csörgődobbal seggrepacsizós 60's pop-ból kiinduló, őrült punk-ba torkolló I Want You kimaradt a repertoárból. Ezt leszámítva, minden olyan dalt eljátszott, amivel erős izgalmi állapotba hozható a maci. Illetve volt I'm So Bored a Wavves-től és egy óriási poén.
Az a típusú móka, amit egyszer mindenképpen látni kell, mert tényleg baromi vicces, de minden héten biztos nem járnék a koncertjükre. Amúgy meg a párizsi fiúnak majdnem kitörték a bokáját, szóval rohadjanak meg!
Pixies
Les Savyékkal ellentétben itt nem volt semmi móka kacagás, viszont rájuk akár a hét minden napján benevznék. A rettenetes távolság ugyan kicsit gátat szabott az önfeledt viháncolásnak, de a Tame, a Vamos, a Gouge Away, és még sorolhatnám, hogy mi minden más így is simán letépte a fejemet. A Where Is My Mind-nak pedig mint mindig, most is sikerült egy vödörnyi könnycseppet kicsalnia a szememből.
Futottak még:
Beach House: Ha lenne szőr a hátamon, biztosan égnek meredt volna az összes a gyönyörtől The New Pornographers: Csak arra emlékszem, hogy jó volt rá lötyögni a napsütésben. Owen Pallett: Biztos nagyon szép volt, de én 5 percenként elaludtam rajta. Hope Sandoval: Elbújt a csaj a sötétben, úgyhogy hamar távozóra vettük a figurát. Condo Fucks: Csalódás, szarság. Wire: Újabb csalódás, pár perc elég volt belőle.
40 perc folyamatos mosoly. Dalok mindenhonnan, de leginkább persze az Instant Coffe Baby-ről. Baromira meg akartam nézni a Surfer Blood-ot, de képtelen voltam elszakadni ettől a 3 cuki fiútól.
Titus Andronicus
A fesztivál egyik legnagyobb csalódása (a másik a Broken Social Scene). Sramli Punk, a Flogging Molly simán veri őket. Ráadásul az első lemezről ha jól emlékszem csak a saját nevüket játszották el. Az egyetlen pozitívum az új gitáros lány volt, akinek a létezéséről nem is tudtam.
Superchunk
Több ezer ember sem tudta elhitetni velem, hogy nem egy kertvárosi gimiben vagyok, hanem egy kurva nagy fesztiválon. Csúcspillanat: amikor Tim Harrington (Les Savy Fav), felmászott a színpadra és elörjöngte a Precision Auto-t.
Mission Of Burma
Óriási energia, diszkrét matematika, csúnya emberek, hullaszag, az egyetlen punk buli a fesztiválon.
Pavement
Minden szinten őrület!!! Még az a kurva nagy színpad sem tudta megölni őket. Csak az idióta "fesztivál fények" köptek bele kicsit a levesbe. Most már teljesen biztos vagyok abban, hogy Prágában én voltam a szar, nem a zenekar.
Ez most baromi nehéz lesz. Hogy az istenben írjak beszámolót a legmeghatározóbb, legkedvencebb zenekarom koncertjéről? Arról a pillanatról, amire majd 10 évet vártam? Igazán jól jönne egy kis segítség, mert komolyan nem tudom, mit kéne mondanom. Még mindig alig kapok levegőt. Két ekkora sokk után az is csoda, hogy élek.
Elhinnétek, ha azt mondanám, hogy Prágában szar volt??? Nem hiszem. Pedig sajnos ez a szomorú igazság. Totális megsemmisülés részemről. De én rontottam el! Mire beestem a Palác Akropolis-ba a koncert már túl volt a felén. Aztán ahelyett, hogy kihasználtam volna a maradék időt az örjöngésre, csak álltam egyhelyben és nem éreztem semmit, pedig minimum szívroham közeli állapotban kellett volna lennem. Szar voltam ez kétségtelen, de túl ezen, nagyon úgy tűnt, hogy a zenekar is az. Túlságosan flegmának és unottnak hatott az egész. Bob Nastanovich, akinek akkor is el kellett volna vinnie a hátán a bulit, ha a többiek semmit sem tesznek hozzá, csak állt a háttérben és csöndben rázogatta a csörgőit. Semmi bolondozás, semmi őrültködés. Malkmus túlságosan idiótának tűnt, a többieket meg kb észre sem lehetett venni. Még nagyobb üröm az ürömben, hogy szinte csak lassú számok jutottak nekem...
Lassú számok... Hoppá...
Miért is őrültködött volna Bob a Starlings of The Slipstream, a Here vagy a Father To A Sister of Thought alatt??? Mit vártam én Scott Kanberg-től, vagy Mark Ibold-tól, hogy ők is végig jópofizzák a bulit??? Hülyeség, hiszen korábban sem volt rájuk jellemző a túlzott idétlenkedés. Malkmus pedig mindig is egy debil pöcs volt, szóval azt hiszem ez is az én agyrémem volt, amiből maximum a Summer Babe és a Trigger Cut alatt sikerült némileg kikecmeregnem.
Másnap, Bécs, Aréna, 21:00.
Most szépen vegye mindenki az előző beszámoló inverzét, szorozza meg egymillióval, majd az egészet emelje köbre. A mackó meggyógyult, és olyan élményben volt része, amilyenben azelőtt sose.
Most komolyan, hogy francba lehetne mindezt szavakba önteni? Lehetetlen vállalkozás, és nem is lenne sok értelme. Több, mint két óra gyönyör, szűnni nem akaró ejakuláció. A Gold Soundz alatt valószínűleg a nap is kisütött néhány percre. Tényleg képtelenség tovább ragozni. Ez a kép amúgyis mindent elárul, maximum a fűszerek hiányoznak belőle.
Például az a pillanat, amikor az ocsmány részeg, szellemileg visszamaradott óvodás képében tetszelgő Malkmus belebaszta a gitárját Steve West dobfelszerelésébe.
Vagy amikor az egyfolytában sikongva bolondozó Nastanovich a We Dance alatt táncra kérte a merch pultos leányzót (elnyerve ezzel az év cukisága díjat) és olyan keringőbe kezdtek, amitől szem nem maradt szárazon.
Őrült vicces volt az is, hogy minden sokkal jobban szólt, mint lemezen, de ez szerencsére nem ment a dalok rovására.
És máris elérkeztünk a legízletesebb alkotóelemhez, ahhoz a mozzanathoz, amikor a fene se tudja már melyik két szám között Stephen egyszercsak megkérdezte, hogy KIK JÖTTEK MAGYARORSZÁGRÓL!!!!!!!! A maréknyi ungarische közönség persze mindenféle állatias hang kíséretében próbálta felhívni magára a zenekar figyelmét. Ami végeredményben sikerült is, mert Malkmus fűzött némi monológot a dologhoz (a leghosszabbat a koncert folyamán) Valami olyasmit, hogy a neve magyar eredetű, meg a felmenőiről is hadovált valamit, ilyesmi. Nem emlékszem már pontosan. Ebben az állapotban örültem, hogy ezt a néhány szót sikerült felfognom. Meg amúgyis baromi fáradt voltam már. Úgy szétörjöngtem magam, hogy az első ráadás blokk alatt már alig kaptam levegőt, de a Conduit For Sale-re azért sikerült még egy elementárisat ugrálnom a meglepően jó formában lévő osztrák közönséggel. Illetve a záróakkordként aposztrofált Debris Slide-ra is volt még némi erőm, de aztán tényleg meghaltam.
Koncert után gyors póló vásárlás, aztán jött a délelőtt 11-ig tartó felejthetetlen, bolondozós Before Sunrise-olás a magyar Drew Barrymore-ral, és az ország legnagyobb Modest Mouse rajongójávál. Ipari mennyiségű lufipukkasztással, lámpakötözéssel, zombikkal, romantikus napfelkeltével, bor csenéssel... Giccsesebb volt, mint egy twee pop lemez, de bárcsak mindig minden ilyen gejl lenne... Mire hazaértünk beköszöntött a nyár.
