Vajon mennyire jó ötlet egyazon zsömlébe gyömöszölni a Weezer-t, a Pavement-et, és a Smiths-t??? Ha engem kérdeztek, Stephen Malkmus és Rivers Cuomo összeboronálásában nincs semmi különös (láttunk már példát ilyesmire). Az viszont, hogy ebben a felállásban Morrissey legyen a saláta, módfelett gyomorforgató elképzelésnek tűnik. De vajon tényleg az?
Csak remélni tudom, hogy hozzám hasonlóan baromi sok embernek új az az információ, miszerint a Pavement-nek van egy Sebadoh című száma.
Pavement - Sebadoh
A címben tündöklő 3 stílust azért teremtettem meg, hogy ne kelljen sokat írnom. Meg azért is, hogy mindenki lássa, milyen baromi frappáns vagyok. Ennél szakszerűbben ugyanis képtelenség körülírni a glasgow-i Strawberry Whiplash zenéjét. És itt akár be is fejezhetném a mondókámat, de nem teszem, mivel tudom, hogy 3 sor nem sor. Éppen ezért megpróbálok 10-et csinálni belőle. Annak érdekében, hogy ez biztosan sikerüljön elárulom, hogy a zenekar ez idáig 2 ep-t tudhat magáénak. Továbbá azt is megosztom veletek, hogy kik az alkotók. A kép jobb oldalán Szandi látható, akiben egyszerre "reinkarnálódott" Tracey Tracey, Andrea Lewis és Debbie Haynes. Balra tőle, az az esetlen melák pedig nem más, mint Lawrence "Laz" McCluskey (Bublegum Lemonade). Ő felel a PJ Court típusú, vízesés alól csilingelő gitártémákért.
Először is, amint az jól látható, Ohio állam legjobb képű indie trubadúrja tisztességesen kiszőrösödött. Másodszor - és most inkább ezen van a hangsúly - bő 10 évnyi szomorkodás után torzított egy nagyot a gitárján, életet lehelt a dobokba, majd Missingmen nevű kísérőzenekarával (Mike Watt mögött is ők rajcsúroznak mostanában) csinált egy olyan lemezt, ami itt-ott már már a nagy betűs rock határát feszegeti. Megijedni azért nem kell, az "emo" természetesen megmaradt, és a férfiasság is csak módjával van adagolva, de Barlow-i viszonylatban (ha csak a szóló karrierjére koncentrálunk) minden eddiginél izmosabb lett a végeredmény.
A Sentridoh III névre kersztelt mini lemez egyfajta válogatás szerűség, amely tartalmát tekintve 2 vadonatúj, 5 vérátömlesztésen átesett régi, illetve egy eredetileg Skip James által fémjelzett opuszból áll.
Rose Elinor Dougall - Without Why (2010.VIII.30.)
Fabienne Delsol - On My Mind (2010.IX.06.)
Nyitott zárójelben jegyzem meg, hogy ha valaki esetleg Pavement-es motívumokat vélne felfedezni a zenéjükben, az azért van, mert a Stockton-i óvodában csendes pihenő helyett a Slanted... dalaira kergetőztek a homokozóban.
Vagy 88, vagy 89, vagy 90. Végülis tök mindegy, a lényeg az, hogy 4 nap múlva "újra nyit" a Sarah Records. Amelia Fletcher (Talulah Gosh, Heavenly, Tender Trap) pedig világossá teszi minden fahéjas tea szagú, magát baromi aranyosnak tartó zenekar számára, hogy mi is jelent a Twee Pop valójában. Íme 3 vizuális tartalommal bővített dal a Tender Trap legújabb, Dansette Dansette című lemezéről.
Plussz egy kis streamelni való, melyből többek között az is kiderül, hogy az elektronikának gyakorlatilag lőttek, gitár viszont annyi lesz, mint a franc.
Ha a holnapi popkultúra szemináriumon a punkok a 21. században című tételt húznám minden bizonnyal csúnyán megbuknék. Jobb esetben egy kegyelem kettessel átrugdosnának, hogy a profnak ne kelljen jövőre is a pofámat bámulnia. De tényleg, félelmetes mennyire nem vagyok képben korunk lázadóival. Persze erről is, mint minden másról csak és kizárólag a kedvesen dalolászó egyberuhás tinik tehetnek. Miattuk vagyok ilyen fogalmatlan a témát illetően, és miattuk futok össze mostanában ilyen kevés punk lemezzel. Ha azonban mégis sikerül, akkor azért általában nagyon beletrafálok. Nagyjából úgy, mint a minap, amikor egy olyan zenekart sodort az utamba a virtualitás, mely után ha egyenlőségjelet teszünk, a következő eredményhez jutunk:
Kompromisszum mentes, arcon szarom a világot, aztán jól megtaposlak és lehugyozlak típusú három akkordos duhajkodás, 1 percet csak szökőévben meghaladó, bundáskenyér egyszerűségű kirohanásokkal ala korai Black Flag/Circkle Jerks/Angry Samoans.
Kommie Kilpatrick - Kommie Kilpatrick
01 Digging for Something
02 My Gap Feels Weird
03 Rosemarie
04 Crossed Wires
05 Slow Drip
06 Fractures in Plaster
07 Learned to Surf
08 Winter Games
09 Rope Light
10 Hot Tubes
11 Everything at Once
Vajon mennyire jó ötlet a mainstream felé húzó Republica/Elastica típusú alt-rock-ot összeboronálni a 60-as évek bűbájos leány popjával? Ha engem kérdeztek, akkor nem annyira. (első megközelítésből legalábbis biztos nem) Ha a képen látható, The Like néven ténykedő csajokat, akkor viszont nagyon is az. De vajon kinek van igaza? Az alábbi videóból kiindulva mindenképpen nekik, mert ez a dal bizony még ős-Pipettes-i mércével mérve is eszeveszetten szeretetreméltó.
Másrészről viszont van, hogy sokkal inkább valami MTV kompatibilis tucat tyúk rock banda képében tetszelegnek.
Szerencsére ez utóbbi már inkább a múlté. Tegnap megjelent második nagylemezükön sokkal kevésbé érződik a 90-es évek bóvli oldala, ezerszer fülbemászóbb dalokat sikerült írniuk és egész ügyes garázsorgona-futamokkal kísérleteznek. Az irány tehát jó, de egy kicsit még küzdeniük kell azért, hogy végérvényesen a szívembe zárjam őket.