The Breeders - Mountain Battles

Az év legdurvább zenei élménye volt számomra ez a lemez. A viszonylag könnyed indítást, olyan mértékű fájdalom és kiábrándultság követi, hogy ember legyen a talpán aki kibírja bőgés nélkül a következő fél órát. Ebből a merengő, zaklatott állapotból egyedül a German Studies enged kilépni egy pillanatra, ahol mosolyoghatunk picit Kim bájos német akcentusán, aztán megint jön a bánat és a frusztráció. Néhány perccel a vége előtt az It’s the Love ugyan ad némi reményt a felengedésre. (megcsodálhatjuk benne pl. az év legrosszabb, de egyben legkedvesebb gitárszólóját.), az albumot záró címadó dal azonban iszonyatos kegyetlenséggel rántja vissza hallgatóját a valóságba.

Silver Jews - Lookot Mountain, Lookout Sea

A lemez, ami nem okozhatott csalódást. Maradtak a mélabús, szomorkodós alt country dallamok, és a keserédes humorral fűszerezett szövegek, a korábbiakhoz képest picit nagyobb derűlátással. Berman egy zseni, ezt már nem egyszer bizonyította. Tök mindegy, kik az aktuális partnerei, a végeredmény mindig hibátlan. Hogy benne lesz-e az év végi top 5-ben az nem is lehet kérdés. 

Stephen Malkmus and The Jicks – Real Emotional Trash

Tudom, korábban azt ígértem, hogy majd írok róla egy jó velős ismertetőt. Mostanra azonban rájöttem, hogy egy szirupos ömlengés lenne az egész, ami úgy sem érdekelne senkit, úgyhogy ezt most megúsztátok. A koncert beszámolóban már amúgyis kinyáladzottam magam. Aki bírja a változatos, fordulatokkal teli kiszámíthatatlan muzsikát, annak biztos nem fog csalódást okozni. Én azt szeretem benne a legjobban, hogy a sokadik meghallgatási után is képes meglepetést okozni. Legutóbb pl. a Gardenia-ban és a Hopscotch Willie-ben is Macskafogóra emlékeztető dallamokat véltem felfedezni.

Na ez egy érdekes történet. Elsőre eléggé megdöbbentett. Nem igazán értettem mi a fenét keres Stephin Merritt a The Jesus and Mary Chain-ben. Kifejezetten zavart, hogy a prüntyőgést felváltotta a zaj, és a dalok sem tetszettek túlságosan. Jó párszor végighallgattam, de sehogy sem tudtam vele megbarátkozni. Hetekkel később azonban újra elővettem, és azon kaptam magam, hogy a wc-től a buszmegállóig mindenhol a California Girls-t dúdolom. Majd szép lassan a többi dal is belopta magát a szívembe. Ettől függetlenül azért bízom benne, hogy nem akasztották végleg szögre az ukulelét.