Végre valahára felkerült a világhálóra a Buzzcocks Love You More-jára épülő szenzációs rövidfilm. Na jó, valójában csak a fele, de ahogy azt korábban a magyar sajtó is megírta, "így is több öröm van benne, mint egy irodai dolgozó egész nyarában."
Azt eddig is tudtam, hogy a poptörténelem legerotikusabb videoklipje France Gall nevéhez fűződik, de hogy a legbetegebb is tőle származik arra sosem gondoltam volna.
Egyébként, ha még nem mondtam volna, számomra Ő a csaj pop univerzum Aphroditéja. Éppen ezért elég sokszor álmodom vele, ami többnyire azzal jár, hogy egész éjjel hánykolódom, verejtékben úszva ébredek, majd miután sikerül feldolgoznom a történteket végighallgatom a fél diszkográfiát és közben szidom Istent, amiért nem a 60-as évek Párizsában lehetettem tinédzser.
Hónapokkal ezelőtt, amikor Kristin Hersh 2010-es terveiről áradoztam, zárójelben megjegyeztem, hogy a Cashmusic-ra felkerült néhány Throwing Muses demo. Én hülye akkor azt hittem, hogy mindenféle régi, ki nem adott felvételről van szó, de aztán kiderült, hogy a mostanra jócskán megduzzadt, jórészt akusztikus dalcsokor egy nagyszerűnek ígérkező, vadonatúj album részét fogja képezni. ÖRÜLJETEK VELEM!!!
Throwing Muses - Clarks Nutcracker
Az eredetileg Screamin' Jay Hawkins által elkövetett dal egy nemrég megjelent kislemezen található, melyen a kettes számú lemezről jól ismert Lingering Still, KCMP rádióban rögzített változata is fülügyrevehető.
She & Him - I Put A Spell On You
Ezt csak a mihez tartás végett említettem meg. Az igazi ok, ami miatt szóba hoztam őket az, hogy a szuper cuki debüt ep után a mégcukibb nagylemez is napvilágot látott végre. Istennek hála, egy fikarcnyit sem változtak az elmúlt néhány hónap alatt. Vagyis még mindig ők testesítik meg a magasságvonalat a Shangri-Las, a Raincoats és a Best Coast által alkotott egyenlőszárú háromszögben.
7 órányi vonatozás után, elfoglaltuk a szállást, ettünk malacot, ittunk sört, néztünk meccset Orion tévén, mindeközben pedig folyamatosan kerestük a hangversenynek otthont adó Atomic Café-t, de nem sehol találtuk. Pedig tudtuk hol van, ám valamiért mégsem volt a helyén. Aztán kiderült, hogy mégis ott van, csak úgy nézett ki, mintha zárva lenne. A cégér nem világított, egy teremtett lélek nem álldogált előtte (néhány perccel a kezdés előtt eresztették csak be az embereket), a bejárat pedig úgy nézett ki, mintegy hajókonyha nyílászárója. Éppen ezért, csak akkor vettük észre, amikor már vagy hatodszorra sétáltunk el mellette...
A bemelegítésről a Sky Larkin Lemuria szerű pop punkja helyett a Spectrals mélabús beach popja gondoskodott, ami figyelembe véve az est fő atrakcióját nagyszerű cserének bizonyult. Ügyesek voltak, jól szóltak, és pont annyit játszottak, amennyit unalombafulladás nélkül elbír a stílus. Csak az énektémákat kéne kicsit fülbemászóbbra csiszolniuk és én simán elhinném nekik, hogy egy huntington beach-i pálmaligetben is lehet szomorkodni.
(Bethany az orrát birizgálva a színpad szélén ülve, a dagi "mexikói" pedig a közönség soraiból követte az eseményeket)
Gyors átszerelés, hangolás, és a ritmusszekciót megtestesítő pufi Vivian tini elképesztő késése (az utolsó pillanatban esett be, tetőtől talpig felöltözve) után felcsendültek a Bratty B kezdő akkordjai, ami az egyik mikrofon makacs hozzáállása miatt néhány másodpercen belül be is fejeződött. A bakit kedves mosolysorozat követte, majd újra belekezdtek, innentől kezdve pedig már semmi sem állt útjába a gyönyörnek.
Egy-két rövid átvezető szöveget és néhány köszit leszámítva tehát zavartalanul zajlottak az események. Ohne idegesítő jófejkedés, keine szeretünk münchenezés, a szokásos weed-es móka is elmaradt, csak játszottak, játszottak és játszottak. Régit is, újat is, plussz az elmaradhatatlan Lesley Gore feldolgozást, hogy senki, még a 60 éves korosztály se maradjon kielégítetlenül. Én pedig magától értetődő módon ugráltam, énekeltem, tapsoltam (persze csak ésszel, mert baromi közel álltam hozzájuk, és nem akartam teljesen lejáratni magam) és néha könyörtelenül telibe vakuztam őket.
Túl azon, hogy tényleg örömteli volt az ökörködés mellőzése, egy Mikulással kapcsolatos poént azért el tudtam volna viselni. Klassz lett volna például, ha Beth szexi krampuszlányként lép színpadra, de úgy döntött, hogy inkább favágónak öltözik. Sebaj, minden vágyam nekem sem teljesülhet. Amúgy meg tök mindegy mi van rajta, ő a nagypapája három számmal nagyobb kockás ingjében is eszméletlenül vadító jelenség.
Hát még abban az egyrészes fürdőruhánál is könyörtelenebbül tapadó, kissé áttetsző felsőben, amit a flanel alatt rejtegetett.
Bő háromnegyed óra után aztán egyszercsak véget ért a tengerparti idill. A zenekar az öltözőbe rohant, mi pedig lemezre éhesen a merch pult felé vettük az irányt, de sajnos majdhogynem hiába, mert szörnyen szegényes volt a választék. A Crazy For You cd verzióján, egy ronda pólón és egy szatyron kívül gyakorlatilag semmit sem hoztak magukkal. Jobb híján tehát maradt a zacsi, plussz egy búcsú sör, aztán a korai vonatindulás miatt húztunk is vissza a hostelbe, ahol azzal kellett szembesülnünk, hogy két takonyrészeg mesztic fetreng az ágyunkban...
Újabb bizonyítékot találtam arra, hogy Kanadában egy négyzetkilométernyi területre kétszer annyi istentelenül jó power pop/punk zenekar jut, mint mosómedve.
The White Wires - Roxanne
The White Wires - Be True To Your School
Jó oké, nyilván azért hoztam létre kiwi ül a fülben-t, hogy ott éljem ki az Új-Zélandal kapcsolatos perverzióimat, de ez a dal oly mértékben lenyűgöző, hogy muszáj itt is közzétennem.
Goblin Mix - The Winter Song
