Na jó, tényleg nem élem, de azért létezik olyan köntös, amiben el tudom viselni. Sőt! Vegyük például az Unknown Mortal Orchestra-t. Az, ahogy ezek a rejtélyes fiatalok (Senki sem tudja kik ők pontosan. Állítólag Portlandiek, közben pedig a Flying Nun Records pátyolgatja őket, de olyat is olvastam, hogy a Mint Chicks-hez van közük) fuzzosra torzított tört ütemekre The Shins, vagy épp Of Montreal szerűségeket ültetnek, majdnem olyan lenyűgöző, mint egy zenélni egyáltalán nem tudó übercuki leány pop alakulat.

Muszáj emlékeznetek, hiszen ők produkálták a tavalyi év egyik legnagyszerűbb és legrejtélyesebb garázs pop slágerét. Azóta elég rendesen eltüntek a srácok, mondhatni elnyelte őket a föld, idén októberben azonban váratlanul újra színreléptek, hogy In the Village of Rantoul címmel elkészítsék első nagylemezüket.

Eredmény:

10 dal, 20 perc leforgása alatt ugyanabban a köntösben, mint régen, azzal a különbséggel, hogy a 60-as évek dzsungelébe beburjánzott a Nobunny és a Hunx And His Punx buzis pop punk-ja.  Magyarul, egy póniló rugásnyival lendületesebbé vált a tempó, megnőtt a dalok pimaszsági indexe, és valamelyest csiszolódott a hangzás.

Egyétek-vegyétek, mert a  Haribo Punk és a La Bamba gitárok ezerszer szórakoztatóbbak Kanye West csillogóra szopkodott falloszánál.

The Rantouls - Cuddle Up

hogy mostanában, pöttyös rucikban ugrabugráló tinik helyett pálmafák alatt vonagló, dús barkóval megáldott bőrmellényes férfiak tudnak leginkább izgalomban hozni.

Íme a megkérdőjelezhetetlen bizonyíték arra, hogy 2010-ben is Kanada a punk-ba oltott power pop zenekarok legfőbb aranybányája.

Teljes egészében!!! Elejétől a végéig!!! Úgy ahogy volt!!!

Vagy négyszeres, vagy ötszörös, vagy hatszoros, mert bő 6 évnyi "nyűglődés" után végre rájöttek, hogy a punk (sőt talán a hardcore is) 156 milliárdszor közelebb áll hozzájuk, mint a garázs rock. Eme örömteli felfedezést megünnepelvén, Nothing Fits címmel csináltak is gyorsan egy lemezt, ami itt-ott tisztára olyan, mintha a Negative Approach, Stooges  számokat játszana egy porig égett gimnázium martalékai között. Csajozni tehát ebből kifolyólag nem igazán lehet vele, mit sem sejtő kisiskolások megfélemlítésére azonban tökéletes.

Tyvek - Future Junk

Greg Cartwright (Oblivians, Reigning Sound) és Lindsay "Coco" Hames (The Ettes) szerint a garázs rock-nak egyáltalán nem lételeme az undorítóság. Sőt váltig állítják, hogy néminemű odafigyeléssel egyenesen elegánssá varázsolható a műfaj. ELEGÁNSSÁ, értitek??? A GARÁZS ROCK... Jézusom.. Ez az egész annyira hülyén hangzik, és oly mértékben groteszk, hogy jelen pillanatban fuldokolnom kéne a röhögéstől. A helyzet azonban az, hogy valójában a gyönyörűségtől nem kapok levegőt.

The Parting Gifts - Don't Hurt Me Now

The Parting Gifts - Sleepy City

Pontosabban csak egy, de az tényleg baromi örvendetes. Jővőre nagylemez!!! A megjelenés pontos dátuma 2011. január 18, a címe Cape Dory, a kiadó pedig a számtalan menő indie poppert foglalkoztató Fat Possum.

Íme a borító és egy vadiúj dal, ami a korábbiakhoz hasonlóan a 60-as évek bűvköréből táplálkozik, és minden bizonnyal ilyen körülmények között született.

Tennis - Take Me Somewhere

Klasszikus 80-as, 90-es indie pop dallamok, zabálnivaló Belle & Sebastian rigmusok kissé esetlenül előadva egy elbűvölő friszkói testvérpártól.

Eux Autres - Under Rays