Sosem rajongtam különösebben a skandináv punkért, éppen ezért baromi érdekes, hogy az idei év eddigi legbabább power pop/punk lemezét Dániának, egész pontosan az Aarhus-beli, Cola Freaks tagokból verbuválódott Glow Kit-nek köszönhetem. A "mégis hogy a fenébe lehetséges mindez" típusú kérdésekre a válaszokat, Mark Ryan és Jay Reatard életművében találjátok.
Glow Kit - Stood a Chance
Glow Kit - Knee Deep
GG King, a szép emlékű Carbonas agya ismét frenetikus zenei vállalkozásba kezdett. Cops névre hallgató legújabb projectjét egykori "játszópajtásával", a mostanság szintén szólóban ténykedő Gentleman Jesse-szel üzelemeteti. És hogy mit árul ez a két derék úriember? Természetesen punk-ot, méghozzá a borúsabb fajtából. Egyébiránt pedig zörgő gitárokat, zaklatott rigmusokat, és disszonáns hangképeket. Mintha csak David West-től szerezték volna be a hozzávalókat. Az alábbi dal például simán helyet foglalhatott volna a Rank/Xerox tavalyi csoda lemezén.
Ami sajnos tisztára olyan, mint egy rosszul sikerült Blink 182 demó. Ráadásul a többi, idén lemezzel előálló Dirtnap banda sem váltotta be idáig a hozzájuk fűzött reményeket. A Sonic Avenues második nagylemeze mondjuk alapvetően nem rossz, sőt kifejezetten klassz dalokkal van telitűzdelve, csak valahogy olyan hülyén szólnak a gitárok, mintha egy szintetizátor emitterköréből duruzsolnának. A Mind Spiders Meltdownja pedig sajnos egy az egyben a tavalyi debütálást idézi. Makulátlanul kezdődik, aztán szép lassan belefullad a kísérletezésbe.
Mean Jeans - Anybody Out There?
Szintetikus shoegaze köpenybe bújtatni a Blondie-t rettentő merész vállalkozás, de közel sem lehetetlen. Lux névre hallgató kedvenc fiú/lány párosom szerint legalábbis egyáltalán nem az. És igazuk van, mert az alábbi dal, ami egyébként az Április 3-án megjelenő We Are Not The Same című debüt lemezen is helyet foglal majd, tökéletesen alátámasztja ezt a teóriát.
Íme egy újabb ekletáns példa a rettenetesen béna névválasztásra, ami jelen esetben csak azért nem megbocsáthatatlan, mert három rendkívül szemrevaló, 4AD Records-os bandákban gondolkodó fejecskéből pattant ki.
A Music Go Music (2009), a Kisses (2010) és a Summer Camp (2011) után a leeds-i Birthday Kiss-nek köszönhetően idén sem maradunk 80-as években fogant, tükörgömböcöktől csillogó diszkóritmusok nélkül.
Az, hogy minden valamire való noise popper legkedvencebb zenekara a Black Tambourine újra aktív üzemmódba helyezte magát, azt hiszem senkinek nem újdonság. Az viszont, hogy a visszatérést egy kis terjedelmű Ramones feldolgozás lemezzel ünneplik meg, amin ráadásul olyan tünemények vendégszerepelnek, mint Jenny Robins, Linda Smith, Rose Melberg, vagy "Dum Dum" Dee Dee, talán újdonság lehet.
Black Tambourine - OneTwoThreeFour EP (V.15., Slumberland)
01 I Want You Around
02 What's Your Game
03 I Remember You
04 I Wanna Be Your Boyfriend
Nem akarok semmit elkiabálni, de az alábbi dalból kiindulva könnyen lehet, hogy Seattle legcukibb post riot leányzói a 2008-as kiabálós debütálás után a K/Sarah Records-os bandák által kitaposott úton fognak tovább haladni. Egyébként pedig, HAHÓ TAVASZ!!! Ha erre a minden ízében csillagos ötös slágerre sem bújsz elő az odvadból, akkor szerintem neked agyadra ment a hideg. Vagy a fene tudja, talán nem is létezel.
TacocaT - Spring Brake-up
Zabálnivaló fuzz pop, twee impressziókkal! Ráadásul még egy csodálatos Cock Sparrer feldolgozásuk is van.
