Minek után zsigerből gyűlölőm a szelet, tériszonyom van és az egyensúly érzékem is hagy némi kivetni valót maga után, valószínűleg én lennék a legrosszabb szörfös a világon. Ennek tükrében, ha módomban állna sem biztos, hogy deszkára pattannék. Bámulni viszont imádom őket, a "zenéjükért" pedig egyenesen rajongok. Főleg a Ventures, Dick Dale típusú autentikus változatért. Bezonyám, az ilyesmit talán még a Beach Boys féle cukimuki sunshine pop-nál is jobban szívlelem. Éppen ezért mindig óriási örömmel tölt el, ha véletlenül valami hasonlóba botlok. Legutóbb például a portlandi Guantanamo Baywatch varázsolt el a műfaj eme variánsával. Igaz ők a géppuska gitárokra épülő instrumentális surf rock mellett könnyfakasztó doo-wop balladákkal, illetve ordenáré garázs rockkal is operálnak. Na nem mintha ez bármiféle problémát okozna nekem...

Ami a változatosság kedvéért ismét tartalmaz egy remekbe szabott feldolgozást. Ezúttal Bob Dylan került górcső alá.

Én is lennék FÉRFI ebben a zenekarban!!!

Mackó becsület szavamra mondom, a jóisten sem tudna rávenni arra, hogy végighallgassak egy 80-as években fogant szinti pop lemezt. A műfaj XXI. századi lo-fi változatával azonban "érdekes módon" semmi bajom nincs. Úgy meg aztán pláne nincs, ha a kolompdoboktól hangos melódiákat, klasszikus 70-es power pop dallamok ölelgetik.

Jó tudom, ezerszer megbeszéltük már, hogy Bethany valószínűleg közel sem olyan aranyos, mint amilyenek a dalai, de addig amíg lavina szerűen ömlenek belőle a csillagos ötös slágerek, nem igazán érdekelnek az ehhez hasonló rémképek.

Nőuralom alatt ténykedő disztorziós gitárnyűvők á la Dinosaur Jr., Sonic Youth, My Bloody Valentine etc... a washington állam-beli Olympiából. Májusra datálható a második nagylemez.

Emlékeztek még arra a napra, amikor három elbűvölő friszkói post-punk tini bomba jó bulit csapott a Szabad Az Á-ban? Én sajnos nem nagyon, mert alig láttam belőlük valamit. Hallgatni viszont azóta is szívesen hallgatom őket. Közelgő koncertről ezúttal sajnos nem tudok beszámolni. Lemezről azonban igen, amely szám szerint már a harmadik, Internal Logic névre hallgat és május 22-én fog megjelenni a HLR Records gondozásában.

Olyan rég mondtam ki azt a szót, hogy Pavement, hogy az rám nézve már-már ijesztő. Na de most aztán kimondom, méghozzá csupa nagy betűvel, mert az ahogy ezek a Neighbors névre hallgató seattle-i svihákok hivatkoznak rájuk, mérföldekkel cammog túl a pofátlanság képzeletbeli határán. Az alábbi dal alaptémájára például egy az egyben rá lehetne énekelni a Range Life-ot. További influencitások: Hefner, Camper Van Beethoven, meg még vagy fél tucat klasszikus indie rock formáció a 90-es évek idusából.

Most pedig simán veszem a bátorságot és úgy átírom Söcsö legutóbbi posztját, mint a sicc.

"Can I Talk to You" - na, vajon hányszor sütötték el ezt a szöveget már a poptörténelem során? Hát úgy kb 23495834-szer. Na és akkor mi van? Ki a frászt érdekel? Engem ugyan biztos nem. Pláne ha egy bársonyos férfi hang énekli nekem, miközben Rickenbacker gitárok zengik be a teret. A seattle-i Booper zenéjében annyi eredetiség sincs, mint egy gyorséttermi hamburgerben, de amíg a Teenage Fanclub-tól és a Razorcuts-tól szerzik be a zenei alapanyagot, mindez nagyjából annyira érdekel, mint a Peano féle aritmetika.

"WYMYNS PRYSYN" reminds me of HOT SNAKES in a train wreck with WIPERS." Ennél lényegretörőbben és ügyesebben azt hiszem képtelenség lenne körülírni a szóban forgó zenekar tevékenységi körét. Éppen ezért én a magam részéről meg sem próbálok okoskodni velük kapcsolatban.