Őszintén szólva fogalmam sincs, mit kéne mondanom. Összevissza kavarog mindenféle őrültség a fejemben. Olyanok például, hogy most kéne abbahagynom az egészet. Értitek, a "csúcson". Ilyet azonban nem teszek, mert néhányotok egész biztos mély depresszióba zuhanna, vagy idegösszeomlást kapna. Meg amúgy is, a csúcsra akkor fogok felérni, ha Zooey Deschanel személyesen kommentel valami tündérit az egyik posztomhoz. Mivel azonban erre kb 0 az esély, úgy néz ki, hogy egy darabig még hülyítelek titeket a világ legobskurusabb lány bandáival, a pop punk fétisemmel és a 90-es indie rock mániámmal. Kösz mindenkinek aki olvas és szeret, meg annak is aki gyűlöl (mert nyilván ilyen is akad). Elképesztően jó érzés, hogy van legalább egy maroknyi ember, akit érdekelnek a marhaságaim. Annak tükrében meg pláne az, hogy ennek az egésznek egy csomó új barátot köszönhetek, sőt még annál is többet...!!! Hmmm... Miféle sablonnal álljak még elő? Mondjuk azzal, hogy így kezdődött minden és úgy folytatódik, hogy megosztom veletek az egyik "legféltettebb" zenei kincsemet, amiről amúgy már rég írnom kellett volna, mert a magyar internet ez idáig egyáltalán nem foglalkozott vele.
Vele! Tehát már el is árultam, hogy valójában nem egy zenekarról lesz szó, hanem inkább egy előadóról. Név szerint Dan Amos-ról, akiről mindössze annyit tud a világháló, hogy van egy Burglarised nevű lo-fi folk pop bandája, amivel a 2000-es évek közepétől számtalan lemezt fabrikált össze, illetve hogy bizonyos körökben akkora népszerűségnek örvend, hogy néhány hithű rajongója (köztük a hazánkat is megjárt Illness zenekarral) dokumentumfilmet is készített róla. A lemezek nagy része sajna gyakorlatilag elérhetetlen, 3 közülük azonban szerencsére elérhetővé vált a Bandcamp-en. Köztük az általam leginkább preferált, a többi kiadványtól jelentősen eltérő Thunderheart-tal, ami amúgy Dan neve alatt már 2006-ban napvilágott látott. A hagyományos dob, gitár stb... felállás helyett, itt csupán egy rommá torzított szintetizátor, valamint emberünk sósavval táplált 3 éves mivoltja biztosítja az aláfestő zenét. Ráadásul a szintén rendellenesre zajolt énektémák is jelentősen eltérnek a korábbiaktól. Tulajdonképpen egy fura poptörténelmi áttekintésről van szó, melynek szűk fél órája alatt Dan úgy pattog a popzene lekülönbözőbb stílusai között, mintha labdából volna. Folk, walzer, pop punk, musicalbe illő rigmusok, szívszorító balladák, nagyívű pop dalok, sőt még egy "Strokes dal" is helyett kapott a lemezen. Nem semmi ugye? Hát persze, hogy nem. Mindezt ráadásul úgy, hogy a katyvasz elemei szuper módon megférnek egymás mellett. Komolyan mondom nem telhet el hét, hogy ne hallgassam meg legalább egyszer. Tegyetek vele ti is egy próbát, aztán a szülinapomra való tekintettel hazudjátok azt, hogy kurva jó.
Na most már tényleg abbahagyom. Ennyit egy hónap alatt nem szoktam írni. Ha valaki esetleg megszeretne lepni valamivel, süssön nekem egy málnatortát, vagy adjon postára egy rekesz ilyet.
