A hónap, sőt talán az év legnagyobb cukiságát sajnos már elhappolták előlem, de a Juniper Rising talán még ismeretlen a magyar internet előtt. Néha mondjuk kicsit túlzásba viszik a countryt, de az alábbi dal tükrében, ami tisztára olyan, mintha Kickball Katy és Calvin Johnson közös szerzeménye lenne, mindez asszem könnyen megbocsátható.
A párizsi fiú már mindent leírt a buliról, úgyhogy nekem nem maradt más dolgom, mint hogy megtoldjam mindezt egy általam kreált videóval.
Persze, hogy az. Semmi szükség rá, úgysem hallatszik. És különben is, simán lehet nélküle orbitális slágereket írni. A Male Bonding és a Sauna Youth kereszteződéséből létrejött Primitive Parts is megcsinálta. De még hogy!!!!!! Hát marhára nagyon!!!!!!!!!! A két percet csak féllel meghaladó csörömpölő gitáros Dust, az idei év eddigi legpompásabb pop punk himnusza, amihez a Veronica Falls elbűvölő Roxanne-ja egy remekbe szabott videoklippet is készített.
Kb mint a Crime 30 évvel ezelőtt, csak jóval magasabb az ótvarsági faktor. Ezek a Housewives névre hallgató ártatlannak tűnő ausztrál tinik, úgy öntik tele a világot szarral, hogy közben még tapsolnak is hozzá. De tényleg!!! Minden egyes húrpendítésből fröcsög a fekália. Szerintem ha a jóisten egyszer megunja a hülyeséget a Földön és úgy dönt, hogy az androméda ködbe röpíti az egészet, tutira őket alkalmazza aláfestő zenének.
- Mármint mi?
- Ja, hogy a kép alapján nem teljesen világos miről beszélek?
- Nagyon nem!
- Az új Sebadoh lemezről beszélek hahó!
- Tyűűűűűű, és mikor?
- Szeptember 16-án
- Aztaaaa!
- Az ám!!! Sőt a Superchunk is friss albummal készül, amiről már dalt is tudok mutatni!!!
- Uhhhhhhh!!!!!!!!!!!!!!
...mint a chapel hill-i nagyon gitározást a szuper dallamos dentoni pop punkkal eszetlenül jól ötvöző Toys That Kill, és akkor én is akkora pannonhalmi bencés főapát himnuszokat fogok írni, mint amilyen például a V-Chip, ami csak egy a tavaly megjelent Fambly 42, Archers Of Loaf-ba gyömöszölt Marked Men-szerűségei közül. Amúgy közel sem újkeletű bandáról van szó. Sean Cole és Todd Congelliere már a 90-es évek elején együtt zenélt a szintén szuprazseniális F.Y.P.-ban, csak az én tudatomig jutottak el felháborítóan későn. Ily módon pedig a szóban forgó lemezről is csúnyán lemaradtam. Pedig ha időben kapcsolok, tuti dobogós lett volna a tavalyi toplistán.
Imitt-amott Parquet Courts, hébe-hóba Swell Maps, néhanapján Rank/Xerox esetenként Urinals. Mindez egy Shark Toys néven anyakönyvezett los angelesi siserehadtól.
Az általam csak tweecore-ként aposztrofált észak-karolinai gitár nyúzó formáció Július 15-ére ígéri Empty Set című vadonáns új nagylemezét, melyről máris meghallgatható egy szerfelett dekoratív szerzemény.
Igaz nem a Pollard művek készítette, hanem egy ohio-beli Connections névre hallgató együttes, akik túl azon, hogy akkora GBV rajongók, hogy már-már jobb dalokat írnak, mint a szóban forgó példakép mostanában, két remekbe szabott "Teenage Fanclub nótát" (On Your Mind, Mall Lights) és egy "Weezer-be injektált Elvis Costello darabot" (Stuck Lung) is kreáltak Private Airplane című debütlemezükre, amit olykor-olykor Mascis-típusú gitárnyüstölések tesznek még inkább múltba révedővé.
Vajon hol voltam én 2011-ben, amikor a csaj/pasi duók meghódították a világot, a Marson? Nem az nem lehet, hiszen egyfolytában tudósítottam a gombamód szaporodó duettekről. Egy azonban valahogy mégis kimaradt. A Wardell nevű produkcióról, mindössze 1 órája tudok, pedig a kaliforniai testvérpár (ne tévesszenek meg senkit az árnyalatbeli különbségek, ettől ők még nagyon is tesók) éppen akkor debütált, amikor a Tennis, a Cults és a Summer Camp a csúcsra tört. Mentségemre szóljon, hogy a zenei blogoszféra nagy része pont úgy átsiklott felettük, mint én. Meg amúgy sem tud róluk valami sokat az internet. Ami többek között azért is fura, mert egy bizonyos Steven Spielberg nevű pacák az édesapjuk. Hát nem különös? Az ember azt gondolná, hogy ha valakinek ekkora sztár a faterja, kapásból stadionokban lép fel, és minden menő magazin címlapján ott díszeleg. Úgy tűnik, mégsem ez a helyzet. Sasharól és Theoról külön-külön persze baromi sokat lehet olvasni, de az együttesüket, mintha valami rejtélyes anonimitás övezné. A tavaly előtti debüt dal után el is tűntek egy időre, idén azonba újra kiadták és ha minden igaz még tavasszal megjelntetnek egy ep-t, jövőre pedig jön a nagylemez. Addig is itt a már említett Opossum című szerzemény, (egyetlen gitár sem szólt még ilyen klasszul idén). Valamint egy márciusi koncertfelvétel, amiből csak úgy toporzékol a 60-as évek. Bónuszként pedig egy Sasha Spielberg/Zooey Deschanel típusú danolászás. Talpig pettyesben nyilván, hogy máshogy.