Michael Flintoff akkora Elvis Costello rajongó, hogy még a fizimiskája is a legendás ír power popperére hajaz. Zeneileg pedig pláne bődületes az analógia. Mondjuk a hangja inkább Joe Strummerére emlékeztet, ily módon legújabb bandája  - mert amúgy ő a csodálatos Tranzmitors basszerosa is egyben - a The Flintettes  jobbára olyan, mintha Strummer, Costello gitárján keresztül pengette volna ki magából a Clash legpopposabb dalait.

10 dal, 22 percben, kései Hüsker Dü, Lemonheads és Superchunk hatások 100 millió herminamezei napsugárral körülölelve, avagy íme a Somersault Boy, How To Do A Somersault című első nagylemeze, ami annyira felhőtlen és olyan dallamos hogy ha megvolna még a kétkazettás vállra csapható magnóm, azonnal beszerezném mágnesszalagon és végállásba tekert potméterrel rohannék vele a városligetbe sárkányt eregetni!

Azt a mindenit, a Rangdangs-es Charlyne Yi új bandát alapított és Swearin-szerűségeket kezdett játszani? Nagyjából ez volt az első gondolatom, amikor belefüleltem a bostoni Parasol, Not There című debüt lemezébe. Aztán persze hamarst rájöttem, hogy semmi közük egymáshoz, de ettől még a teóriám nagyon is helyt álló, mert tényleg efféle dologról van szó. A gitárokról csak úgy süt a 90-es évek pop punk esszenciája! A kedvesen esetlen énektémák pedig még bőven a jó ízlés határán belül emocionálisak.

 .       Beszámoló most nem lesz, mert némileg én is részt vettem a szervezésben, ily módon pedig képtelen lennék objektívan körülírni a történteket. Na nem mintha ez máskor menne. Mindegy, jelen esetben asszem fele annyira sem tudnék tárgyilagos lenni, mint egyébként. Éppen ezért beszéljenek helyettem inkább a videók. Egyelőre csak a Needles//Pins-től és a Sonic Avenues-tól, de azonnal updatelek, ha Kelliéktől is felkerül valami.

Május 20-án megsemmisítő erejű Pop Punk offenzívát indít Los Angeles és Ottawa, Budapest ellen. Az első lövéseket a Needles//Pins, avagy a kanadai Stiff Little Fingers fogja leadni, majd a Marked Men által elindított, napjainkban már-már klasszikusnak tekinthető, reszelő gitárokkal felvértezett, szuper dallamos "dirtnap punkban" utazó Sonic Avenues is becsatlakozik az ostromba. A végső csapás pedig a pop punkot a szó legpoposabb értelmében prezentáló, csupa csajból álló Peach Kelli Poptól várható.

Hozzatok magatokkal váltócipőt, mert a rajtatok lévőnek tutira kilyukad a talpa a bugitól!!!!!!!!!!

Helyszín: Trafik klub (Mikszáth Kálmán tér 2.)
Kezdés: 20:30
Beugró: 1500 Ft

Említettem már, hogy nem igazán kedvelem a kiabálós lányokat? Persze hogy említettem. Nem is egyszer! És ez tényleg így van, bár azért természetesen vannak kivételek. Jemina Pearl-t pl kifejezetten kedvelem, amikor ordibál. A Be Your Own Pet-ben például oly szerethetően rikácsolt, hogy az alapvetően punkos vehemenciájú BYOP dalok egészen megpoposodtak tőle. Szólóban pedig már-már bájosan "gyűlölte az emberiséget" Ekkor tájt haverkodott össze Thurston Moore-ral, aki zeneileg óriási hatást gyakorolt rá. Habár Break it Up című önálló kiadványán ebből még gyakorlatilag semmi nem érződött, mostanra a napnál is világosabbá vált, hogy Jemina úgy ahogy van magába szippantotta a komplett Sonic Youth életművet. Ultras S/C névre hallgató legújabb bandájával pont úgy nyüstöli a húrokat, ahogy azt Thurston képzeletbeli gitár sulijában oktatják. Hallgassátok csak meg az alábbi dalt, tisztára mintha a Death Valley 69 kistesója lenne. A Poly Styrene-t idéző sivalkodás pedig már csak hab az apokalipszis csúcsán.

                              Sőt szerintem említésre sem méltattam ez idáig ezt a remekbe szabott berkeley-i klubot. Valószínűleg azért történt így, mert nem volt mihez kötnöm, ami kicsit fura, mert több olyan banda is kapcsolódik hozzá, melyek szerfelett meghatározták megboldogult tinédzser koromat. Lásd pl. Operation Ivy, Crimpshrine, Fifteen vagy az "időszámításunk előtti" Green Day. (Úristen mekkora lett volna ez időtájt látni ezt a 3 kivénhedt stadionrockert. Ezen a gimis bulin meg pláne baromira ott lettem volna!!!) Akkoriban szinte kizárólag gördeszkás punkot hallgattam és minden vágyam az volt, hogy én legyek a magyar Tony Hawk, vagy legalább a zuglói Giczi Dávid. Erről azonban hamarst lemondtam, mert szörnyen bénának bizonyultam, úgyhogy maradt a zene. Éppen ezért térjünk is vissza gyorsan a poszt eredeti témájához, miszerint a minap sikerült belebotlanom egy The Kimberly Steaks nevű zenekarba, akik úgy idézik meg a 25 évvel ez előtti 924 Gilman Street gördeszka csapágytól csattogó pop punk szellemiségét, mintha eleve oda születtek volna és nem a skót fővárosba.

2009-ben feloszlottak, majd Caroline és Darren életre keltette a Last Punk és jómagam által is többször istenített The Blanche Hudson Weekend-et. Tavaly pedig 4 év szünet után váratlanul újra működésbe kezdett az MLS gépezet, ami olyannyira beindult hogy mostanra az új nagylemez eljövetele is biztossá vált 

Íme a tracklist és a már tavaly decemberben közszemlére tett beharangozó dal, ami alapján úgy tűnik, hogy mit sem változtak az elmúlt néhány év alatt, ergo továbbra is ők a Jesus And Mary Chain csajos megfelelői.

              Még szinte ki sem hült a pop zene kvázi minden szegletéből bátran merítő Ginnels tavalyi lemeze, de máris itt az új. A Country Life a címe, 14 dalt tartalmaz és egész takarosra sikeredett. Mondjuk nem annyira, mint a Plumes, de orbitális slágerekből szerencsére most sincs hiány.