Az áradozás már megvolt. Nem csak általam, részükről is, úgyhogy ilyesmibe most nem megyek bele. Mutatnék viszont egy őrült jó, 6 számos stúdió performanszt videó formátumban. Valamint könyörgök egy kicsit annak érdekében, hogy minél hamarabb jöjjön a következő lemez, mert már nem sokáig vagyok képes nélkülözni. Kicsi, nagy, közepes, nekem tök mindegy, csak jöjjön!!!
Az a helyzet, hogy még mindig nem hallgattam meg az új VW lemezt, és könnyen lehet hogy nem is fogom, mert az előbb véletlenül belefutottam ebbe. A kurva anyád, mi ez?????????? Nagyjából így visítottam fel, miután elérték a hallójárataimat a "dallamok". Ilyen rettenetes feldolgozással már rég találkoztam. Gyakorlatilag megalázó a Rancid-re nézve. Többet asszem rá sem nézek a pitchfork-ra. Engem ugyan ne ijesztgessenek ilyen szörnyűségekkel.
Most pedig azt hiszem az lesz a legjobb, ha gyorsan fülügyre vesszük az eredeti verziót, és mint a villám elfelejtjük a fenti sorokat.
Szuprazseniális performansz a tinédzser Martin Phillips-től, no meg a többi "chilli'-től, abból az időből, amikor a csilingelő gitár pop még csak születőben volt, de az ellenállhatatlan bájjal fűszerezett dalok már készen álltak arra, hogy bekerüljenek a pop történelem színes enciklopédiájába.
Ez az a három csaj, akiket pár nappal ezelőtt nem ismertem fel eme kép alapján. Egy nyilvános fórum hasábjain történt mindez, ezért vettem a bátorságot és megkérdeztem, hogy kicsodák. Erre kaptam egy videót.
Megnéztem, aztán kis híján megütött a guta. Nem videót kellett volna kapnom bassza meg, hanem valami olyasmit, hogy TE FASZ, EZ A GIRLS AT DAWN. NEM EMLÉKSZEL BAZMEG, MÉG POSZTOLTÁL IS RÓLUK! ENNYIRE NEM LEHETSZ HÜLYE!!!!!!!!!
De, úgy néz ki, hogy sajnos ennyire hülye vagyok. Vagy csak öregszem. Micsoda szégyen bazmeg. Meg sem érdemlem a lányok debüt minilemezét. Annak tükrében, hogy milyen kellemes lett, meg pláne nem.
A következőképpen kell elképzelni a dolgot: Abban az esetben, ha a Shangri-Las, a Raincoats és a Best Coast egy egyenlő szárú háromszöget alkotna, a Girls At Dawn lenne a magasságvonal.
varázsolja őket valahogy Primaverára
She & Him european tour dates:
04/26 Madrid, Spain - Joy Eslava
04/27 Barcelona, Spain - Sala Apolo
04/29 Paris, France - Theatre de l'Alhambra
04/30 Berlin, Germany - Lido
05/01 Copenhagen, Denmark - Loppen
05/03 Stockholm, Sweden - Kagelbanan
05/04 Oslo, Norway - John Dee
05/06 Amsterdam, Netherlands - Melkweg
60-as évek? Igen! Csajok? Igen! Hiányzott már? Igen! Ugye mindannyian így vagyunk ezzel? Igen! Jelen esetben mondjuk két férfi is csúfítja az összhatást, de ne is törődjetek vele, nem sok vizet zavarnak. Mint mindig, most is rettenetesen nagy a cukiság faktor, de érdekes módon, mindamellett hogy tényleg őrült aranyos dologról van szó, kicsit gonosz is a produkció. Mintha lenne bennük egy csipetnyi gótika, meg némi Raincoats-os életérzés. Szóval itt-ott néha olyan, mintha a Westminster-apátság valamelyik sírkamrájából riogatnának kedvesen.
Sosem lesz vége a hóesésnek. Törődjünk bele. Essen csak, ha akar, mi meg púzzuk arcon olyan flegmasággal, mint amilyen a The Soft Pack garázs rock-ból kiinduló, college rock-ba tartó, szörf deszkán táncoló, "new york-i" proto punk-ja.
Ilyen mesés ruhába öltöztve kerül újra kibocsátásra április 20-án minden idők legszebb lemeze. (Vagy második legszebb? Ezt sosem fogom tudni eldönteni.)
A pillanat, amikor a még ma is gyöyörű Tanya Donelly kicsit visszatér a Throwing Muses-ba. Puszi Kristin-nek és már kezdődik is az egyik legnagyobb klasszikus. Kicsit ugyan lustábban, mint régen, de mit számít ez, amikor így is olyan kurva megható, hogy bármikor elbőgöm magam rajta.
És ha már így szóba került ez a remek dal, hallgassuk meg a demo változatát is, amit 1984-ben, alig 18 évesen rögzítettek a lányok. Őrület. Ez a felvétel még nálam is aranyosabb.