Korunk legpöpecebb Undertones/Dickies imitátorai új lemezzel rukkoltak elő a napokban. Feszes, tökös, bugis és szuper dallamos, mint mindig. Ha ettől sem perdülsz táncra azonnal, lajhár vér folyik az ereidben.

Íme a bizonyíték arra, hogy a Wimps és az Uranium Club közti nem túl kacskaringós úton is baromira el lehet tévedni.

Kedves Sanna! Bocs, hogy ezt mondom, de ez a lemez szerény véleményem szerint kissé lötyimötyire sikeredett. Túl sokat búslakodsz, a bohócabbik énedből pedig alig-alig mutatsz valamit. Mindez persze nem azt jelenti, hogy szar az egész és hogy soha többet nem hallgatom meg. (Ebben a zeneileg totál béna évben így is kimagaslik a legtöbb lemez közül.) Arról van szó csupán, hogy tudsz te ennél jobbat is.

Fleur-nak hívják, Hollandiából származik és oly mesterien bánik a yé-yé csajok fület gyönyörködtető hagyatékával, hogy attól France Gall, Brigitte Bardot, sőt az összes fille française elérzékenyülne. Íme egy kis ízelítő a november 11-én napvilágot látó, Bouquet Champ​ê​tre című második nagylemezéről. Alatta pedig a 2020-as debüt albumába fülelehettek bele.

Ha minden vágyad az, hogy egy keserédes amerkai indie moziban szerepelj, hallgasd meg a chicagói Sick Day bemutatkozó lemezét és garantáltan ott találod magad. Sőt, ha nagyon belemerülsz Olivia Wallace egyszálgitáros, Elliott Smith-t idéző szomorkodásaiba vagy a Weezer lúzer popjára emlékeztető dalaiba, az sem elképzelhetetlen, hogy te leszel a film főszereplője.

Kim Deal kiválása és a totál felesleges új lemezek után nem sokat vártam ettól a koncitól, de örülök, hogy ott voltam, mert meglepően király bulit nyomtak. Jó nyilván nem akkorát, mint majd 20 évvel ezelőtt, amikor először láttam őket, de ahhoz képest, hogy lassan 60 évesek, David Loveringet pedig mostanság inkább Vágó istván düblőreként tudnám elképzelni, nem pedig egy rockzenekar dobosaként, tisztességesen végigordibálták a rendelkezésükre álló szűk két órás játékidőt. Nagyjából az összes fontos régi klasszikus terítékre került. A kevésbé erős új számoknál pedig lehetett pihenni vagy söröspoharat utántölteni. Nem húzták az időt jófejkedő átkötő szövegekkel, a végén viszont olyan szépen pukedliztek, mintha a Bánk bánt adták volna elő a Nemzetinben. Egy szó, mint száz, hiba lett volna kihagyni. Már csak azért is, mert az hogy a Pixies végre eljutott Budapestre legalább olyan fontos történelmi esemény, mint mit tudom én a Nándorfehérvári diadal. Szóval valószínűleg akkor is megnéztem volna öket itthon, ha eleve el van rendelve, hogy szar lesz.

Én a magam részéről mindenben támogatom és kiállok Sanna Marin mellett. Még akkor is, ha az a bizonyos tánc valami vállalhatatlan "román" technón alapult. Nyilván sokkal menőbb lett volna, ha egy szuper bulis Litku Klemetti dalra csörög, de mindegy. Szerintem így is ő a legmenőbb politikus a világon és semmi szégyelni való nincs abban, amit csinált. Sőt, egyenesen kúl volt! Ahogy a napokban megjelent új Litku dal is az. Táncolni ugyan nemigen lehet rá, halucálni és az élet nagy kérdésein töprengeni viszont annál inkább.

Annyi szar lemezt hallottam idén, hogy már az új Tony Molinától is rettegek, ami lássuk be több, mint ijesztő. Remélem csak a frász beszél belőlem. Inkább a paranoia, mint egy elbénázott TM lemez.

Hutch Harris ismét írt egy "Thermals lemezt", amit a saját nevén adott ki. Állítólag tavaly jelent meg, de én ezt nem veszem be, mert arról tutira hallottam volna.

 

A 2018-ra beígért Hurry Up lemez picit megcsúszott, de végül csak megérkezett. Imitt csajos, amott férfias, több rajta a sláger és lényegesen jobban szól, mint a 2015-ös debütálás.

Kb. addig terjed a spanyoltudásom, hogy muchas gracias, ezért sajna fogalmam sincs miről szól a puertó ricói Davila 666, Chloë Sevigny-ről írt vadiúj dala, de bomba sláger lett az fix.