Kim Deal kiválása és a totál felesleges új lemezek után nem sokat vártam ettól a koncitól, de örülök, hogy ott voltam, mert meglepően király bulit nyomtak. Jó nyilván nem akkorát, mint majd 20 évvel ezelőtt, amikor először láttam őket, de ahhoz képest, hogy lassan 60 évesek, David Loveringet pedig mostanság inkább Vágó istván düblőreként tudnám elképzelni, nem pedig egy rockzenekar dobosaként, tisztességesen végigordibálták a rendelkezésükre álló szűk két órás játékidőt. Nagyjából az összes fontos régi klasszikus terítékre került. A kevésbé erős új számoknál pedig lehetett pihenni vagy söröspoharat utántölteni. Nem húzták az időt jófejkedő átkötő szövegekkel, a végén viszont olyan szépen pukedliztek, mintha a Bánk bánt adták volna elő a Nemzetinben. Egy szó, mint száz, hiba lett volna kihagyni. Már csak azért is, mert az hogy a Pixies végre eljutott Budapestre legalább olyan fontos történelmi esemény, mint mit tudom én a Nándorfehérvári diadal. Szóval valószínűleg akkor is megnéztem volna öket itthon, ha eleve el van rendelve, hogy szar lesz.