Totál megbomlott az elmém, vagy a demencia korai fázisába léptem. Mással nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért nem írtam eddig egyetlen sort sem erről a fantasztikus tavalyi lemezről. Pláne, hogy rajta van egyik kedvenc 2020-as dalom is. Beszarás mekkora királyság, ahogy a szuper dallamos refrén hirtelen átcsap totál szefós post-punk zakatolásba. Hallgassátok csak.

Ez a fajta hektikusság amúgy az egész lemezt körülöleli. Olyan gyorsan váltakoznak a különböző zenei stílusok (akár egyetlen dalon belül is), hogy szinte képtelenség füllel lekövetni. Pub Rockból Post-Punkba, Garage Rockból Brit Popba, meg a franc se tudja még miből mibe. Mindezt a létező legprosztóbb és legbájosabb angolsággal megfűszerezve. Igen, még az előadásmód is állandóan változik. Szóval kész káosz az egész (akárcsak ez a poszt), mint valami hangjegyekkel megrajzolt absztrakt faszom se tudja mi, ami hiába ilyen kusza, ha eleget hallgatja az ember, tutira kiegyenesedik.