Megannyi beharangozó, videoklip és koncertfelvétel után végre itt az új Thermals lemez, ami az egyik legnagyobb mackóvárományosság volt az idei évben. Ahogy az az előrejelzésekből kapiskálható volt, tényleg nem szolgál semmi meglepetéssel. Hutch már hónapokkal ezelőtt lelőtte a poént ama kijelentésével, hogy valahol a More Parts Per Million és The Body, the Blood, the Machine között fog elhelyezkedni félúton. És tényleg így történt. A Now We Can See "tini himnuszai" és a Personal Life bús szerelmes dalai után visszatértek a korai zaklatott borongós habitushoz. A gitárok pont olyan tömörek, mint a nullás évek közepén, sőt az énekhang is hasonlóképpen torzul, Harris pedig éppúgy óbégatja szerteszét az univerzum összes búját-baját, mint hajdanán. Nincs igazán kiemelkedő pillanat, se mélypont, csak fél órányi masszaként elterülő Thermals folyam. Valójában a számok közti szüneteknek sincs sok értelme, annyira egymásba kapaszkodnak a dalok. Egy szó, mint száz a Desperate Ground remekül illeszkedik a zenekar életművébe, mely akár 2005-ben is születhetett volna amikor a trió épp olyan durcás volt, akár egy műanyag börtönében duzzadó kövér ömlesztett sajt, aminek felbaszta az agyát a sok tartósítószer.