JR is my fucking hero!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt vettem észre magamon, hogy valamiért egy kicsit kezdem unni az aranyosságot. Ezért egy időre számüztem a környzetemből  a pop zenét, pontosabban engedélyeztem neki egy kis szabadságot. Helyette pedig - idény jelleggel -  mindenféle ordenáre ocsmányságot hallgatok. Mostanában valahogy az ilyesmit érzem leginkább magaménak. Na jó, azért ez így nem teljesen fedi a valóságot, mert például két S.O.D. meg egy Siege lemez közé mindig be szoktam iktatni valami könnyed "limonádét". (azt azért mégsem hagyhatom, hogy egy vadállat válljon belőlem.) Erre a célra pedig ki más lehetne a legmegfelelőbb személy, mint az örök álmodozó, felnőni képtelen, kúlságban verhetetlen, bostoni csodakölyök, Jonathan Richman, na meg az ő "korszerű szeretői." 

Oltári egy figura ez a Ricsi fiú. Nem hiszem, hogy van még ember a földön rajta kívül, aki el tudná velem hitetni, hogy a doo wop, a világzene, a punk az "egyiptomi reggae" a country  - és még sorolhatnám a stílusokat -  milyen marha jól megférnek egymás mellett. Ő képes egyedül ilyesmire, meg mondjuk a Camper van Beethoven, de róluk majd máskor. Szóval egész egyszerűen hihetetlen, hogy az egyik pillanatban a punk keresztapjaként dörmög flegmán a világra szarva,  egy másikban pedig apró dinoszauruszokról énekel és úgy viselkedik, mint egy nagyra nőtt óvodás, akinek elgurult a gyógyszere. (na nem mintha az ilyesmi nem lenne kurvára punk) És akkor a legtutibbat még nem is mondtam. Ő még arra is képes, hogy egy végtelenül bugyuta brit gyerek dalból fergeteges lo-fi doo wop slágert csináljon. A többiről meg meséljen inkább az egyik legremekbeszabottabb alkotása, rajta az imént említett "kölyöknótával".

Még valami. Találtam egy szuper blogot, ami kizárólag vele foglalkozik. Lassan 5 éve működik és rengeteg érdekes olvasnivalóval van teletömve.