A legutóbbi Sonic Youth lemez (Rather Ripped), a zenekar korábbi munkáihoz képest annyira dalközpontú lett, hogy azon szerintem ők maguk is meglepődtek. Ilyen kevés zaj és disszonancia után meg mertem volna rá esküdni, hogy Thurston Moore legközelebb olyan elképesztő csörömpöléssel áll elő, amivel minder dúr-ban vagy moll-ban gondolkodó embert kikerget a világból. Óriásit tévedtem, mert a főleg akkusztikus gitárra és vonósokra hangszerelt Trees Outside The Academy minden eddigi munkájánál finomabb lett. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a szónikus dobos Steve Shelley segítségével rögzített lemez majd minden egyes dala arra készteti az embert, hogy egy bársonyos őszi éjjelen kifeküdjön a kertbe, és a csillagokban elmerülve álomba szenderüljön. Ugyan a Wonderful Witches, a Free Noise Among Friends és a címadú dal mint egy közepesen izmos tökönrúgás kiszakít ebből az andalító állapotból, de csak  néhány perc erejéig, hogy azalatt elkergethesd magadról a véredre pályázó szúnyog sereget. Elismerem kicsit bizarrul hangzik ez egy olyan embertől, aki egész életében azon dolgozott, hogy minél disszonánsabb hangokat erőszakoljon ki a hangszeréből, de pont ez benne a szép. Kicsit öreguras, van egy kis gyújtsuk be a kandallót és ringatózzunk a karosszékben hangulata, na és akkor mi van? Ő sem kefélheti élete végéig a gitárját.