A Nopes punkba oltott noise rockja szerencsére még mindig van olyan undorító, hogy visszaköszönjön a jó étvággyal elfogyasztott ízes ebéd, miközben hallgatja őket az ember.

Annyira király ez a film, hogy inkább nem is mondok róla semmit. Csak nézzétek meg!!! Egyébként sem filmes blog a maci, úgyhogy szóba sem kellett volna hoznom. A zenéje mellett viszont nem mehetek el szó nélkül. Fogalmam sincs mikor halottam utoljára ennyire pöpec soundtracket. Kvázi az elejétől a végéig tökéletes. The Clash, Talking Heads, Raincoats, Germs, Suicide, Devo, Buzzcocks, Black Flag, Siouxsie & The Banshees, David Bowie stb... Roger Neill aláfestőzenéje pedig valami olyan elképesztő atmoszférát kölcsönöz a filmnek, hogy az már-már leírhatatlan.

Amy Oelsner a nullás évek közepe óta ontja magából folkos lo-fi pop dalait. Tavaly azonban kreeált maga köré egy zenekart, amitől a dalok esszenciája ugyan nem sokat változott, a hangzás viszont lényegesen dögösebb lett. A grindcore-tól persze még elég messze van, de az új lemez már bőven túlmutat a prüntyögős hálószoba popon. Sőt, erősen közelít a 90-es évek indie rockjához.

Ha minden vágyad az, hogy egy kultikus noise rock zenekar a szart is kizajongja belőled, gyere el november 4-én a Dürer Kertbe és tutira valóra válik az álmod. Füldugót ne hozz magaddal, mert így is, úgy is megsüketülsz. A ceremóniára a Desszert Feszt keretein belül kerül sor, ahol többek között a Melt Banana is tiszteletét teszi.

Szerintem a Bully egy tök jó zenekar! Remekül beleilletek a mostanság oly menő indie rock revivalba, és a grunge-os attitűd is csúcsszuper. Csak azok a fránya erőtlen kiabálások ne lennének! Alapvetően persze klassz, hogy vannak, hisz a műfaj megköveteli, de sajna valahogy nincs bennük elég dög. Véletlenül sem akarok okoskodni, de ha kicsit gyúrnál a hangszálaidra, lényegesen nagyobbat robbanának. Na mindegy, ettől függetlenül én azért várom a 2-es számú lemezt. A nyitó szám elég baba lett.

Ezt a korábbit pedig egyenesen imádtam.

A Sing the Night in Sorrow című harmadik Sweet Apple lemez (figyelem: a doboknál és néha a gitároknál is Mr. J. Mascis) úgy indul, mint egy popcentrikus sivatagi rock kiadvány. A 3. számtól kezdve azonban visszatérnek a jól bevált, finom pszichedeliával átszőtt, power poppal kacérkodó klasszik rockhoz. A vendégzenészek névsora, mint mindig, most is rendkívül impozáns. Rachel Haden, Mark Lanegan, Robert Pollard, sőt még Doug Gillard is felbukkan a lemezen.

Julie Doiron favágó rockerekkel (Eamon McGrath + Cancer Bats tagok) felvértezett együttese, a Julie & The Wrong Guys, szeptemberben végre rajongói elé tárja első nagylemezét. A 10 dalból álló korongról 2 (Heartbeats + Father From You)  már helyet kapott korábban egy 2012-es, illetve egy tavalyi kislemezen, a többi viszont vadonáns új lesz.

Nem csak azt köszönhetjük a Crutchfield nővéreknek, hogy volt P.S. Eliot, Dear Marje, Great Thunder és Swearin', illetve hogy van Waxahatchee, hanem azt is, hogy baromi klassz az utánpótlás. Lásd All Dogs, Sports, Thin Lips, Parasol. Most pedig itt a legújabb üdvöske, a Chumped romjain alakult Katie Ellen személyében.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben annak idején a Piss Test első nagylemezének hallgatása közben. Most pedig, hogy megjelent a második, eme érzések csak tovább erősödtek bennem. Wipers, Angry Samoans és KBD Punk fanoknak kötelező!

Szeptemberben koncert!!!

Marhára köszi ezt a pazar post-punk triót! Television, Josef K, Devo!!! Tovább is van, mondjam még? Nem fogom.