Hamvas punk csikó koromban annyit hallgattam a Dirty Sanches-t és a Death Alley-t a Zekétől, hogy kicsit sem csodálkoztam volna, ha a dobhártyáim beadják a kulcsot a folymatos tuka-tukától. Azóta eltelt majd 20 év, én pedig úgy megfeledkeztem róluk, hogy azt sem tudtam léteznek-e még egyáltalán. Minap azonban, amikor a Kisvábhegy oldalában tekeregve a Zeke utcát is keresztezte az utam, eszembe jutott, hogy utána nézek mi van velük, és láss csodát kiderült, hogy 14 év után új nagylemezt adtak ki idén. Hát nem őrület?!?! Ennél csupán az megdöbbentőbb, hogy kb semmit sem változtak a nullás évek eleje óta. Ugyanazt a mocskos, alkoholtól bűzlő, rohadt gyors punk and roll-t nyomatják ma is, mint annak idején.

Itt egy krapek, aki annyira jól utánozza Doug Martsch-ot, hogy akár a dublőre is lehetne. Amúgy David Haynes a becsületes neve és Jim Shorts néven pengeti a húrokat. Az alábbi dal pedig az április 6-án napvilágot látó új nagylemezének az előhírnöke.

Képtelen vagyok dűlőre jutni az ügyben, hogy az új Belly lemezt várom-e jobban, vagy a tavaszt. A legszuperebb nyilván az lenne, ha mostanra mindkettő megérkezett volna. Holmi ízelítőkkel ugyanis már baromira nem érem be.

Máskülönben ez az egyik legtutibb dal, ami idén a hallójárataim közé került. Számomra ilyen a vegytiszta popzene. Bárhogy fülelem, perfktikus.

4 évvel a nagyszerű Recovery után, itt az új lemez, ami ugyan csak 3 dalból áll, de az mind fantastico. Avengers, Radio Birdman és Saints fanoknak marhára kötelező!!!

Akik a valóságban inkább csak kisfiúk, de ez most mindegy. A lényeg az, hogy Tulipániában a skacoknak épp olyan jól megy a zajos post-punkolás, mint a csajoknak.

Avagy íme a klaszikus power popban utazó Murph & The Gazorpos februárban megjelent harmadik középlemeze,  melynek címe: Too Scared To Rock 'N' Roll. Főszerepben: Charlie Murphy, a Freak Genes-ből.

Május 18-án jön a negyedik SPORTS lemez, amit immáron Remember Sports néven fognak megjelentetni. Hogy miért? Ezért. Én a magam részéről nem estem kétségbe a névváltoztatástól. Felőlem aztán verébszarnak is hívhatják magukat, akkor is csípni fogom őket. Feltéve, hogy a Slow Buzz című kiadvány végig olyan klassz lesz, mint a beharangozó dal.

Irtó nehéz megmondani, hogy a Those Unfortunates valójában milyen stílust képvisel. Van, hogy kicsit post-punkosra veszik a figurát. Máskor Belle & Sebastiant idéző csilingelő gitárpopban utaznak. Néha Syd Barrett bővkörében ténykednek, vagy indie folk mámorban úsznak. De olyan is előfordul - és talán ez a legdurvább -  hogy mindezt egybegyúrják.

Közeleg a 2-es számú Lithics lemez, ami az alábbi dal alapján pont olyan lesz, mint az előző. Motyogós, zakatoló, csajos post-punk a 80-as évekből.

The Breeders + Sonic Youth + Speedy Ortiz = Melkbelly. Most mit mondjak... Lehet olyat csinálni, hogy utolag változtatok az év végi listámon? Mert ha igen, akkor a Nothing Valley-t fiksz, hogy odabiggyesztem.

Egyébiránt a zenekar frontasszonya, Miranda Winters úgy gondolta, hogy szólóban is kipróbálja magát. És milyen jól tette!!! Picit finomított a tematikán, és egyszál gityós, bájos fuzz pop dalokat kezdett írni.