Ennek a nyomorult vírusnak annyi előnye azért volt, hogy két hosszú év után napvilágot látott egy új She & Him dal, ami egy minden Big Bang Theory rajongó által ismert 1967-es Beach Boys szerzemény bűbájos újraértelmezése.

Mert ettől a November 20-án megjelenő ultra autentikus twee pop lemeztől úgy ki fogsz akadni, hogy öröm lesz nézni.

12 dal + 1 intro és 1 outro már bőven elég 1 nagylemezhez, ezért úgy döntöttem, hogy piacra dobom a Lütyő mesék original soundtrackjét.

Örüljünk együt nagyon, mert október 30-án jön az új Lunchbox lemez, ami szerintem pont olyan bájos lesz, mint az előző. Ha meg nem, akkor így jártunk, de úgy érzem, hogy nincs mitől tartanunk. A borítója cuki, az alábbi két dal pedig totál meggyőző.

Az előző posztban csak némi keménykedésért ugrottam át a svédekhez, de amint kitomboltam magam, máris visszatértem Finnországba, mert a Rules 80-as éveket idéző csodálatos szintipop hívószavának képtelenség volt ellenállni. Kész szerencse, hogy már megjelent a nagylemez és nem csak dalok szivárogtak ki róla, mert így nem kell gondolkodnom azon, hogy melyik orbitális slágert mutassam meg. És ha mindez nem lenne elég, egy bombasztikus Nirvana feldolgi is helyett kapott a lemezen.

Nyers, szőrös, mocskos, izzadságtól csatakos tesztoszteron bomba Göteborgból, kizárólag idült y-kromoszóma túltengésben senyvedőknek. Kb mintha egy Motörheads, Zeke, Hellacopters kollaborációt hallgatna az ember. Pfujjj!!!!

Addig legalábbis, amíg ilyen perfekt power pop lemezekbe botlok, egy tapodtad sem vagyok hajlandó mozdulni innen.

Maradunk Suomiban, mert napvilágot látott egy új Litku Klemetti dal, amit a finnek (főleg feldolgozásokban utazó) diszkó királynője ihletett.

Az utóbbi időben annyira szefós voltam, hogy elfelejtettem magam reklámozni. Íme a Brigitte Bardot, az Atlantis, a Jonathan Richman és a Clothilde típusú mese elmaradások.

Mostanában kicsit túltoltam a gorombaságot, amit muszáj valahogy kompenzálnom. Mit szólnátok mondjuk egy zajtengerben lubickoló, álomszép finn shoegaze lemezhez?

Na jó, ezzel a dumával picit még magamat is átvertem. Az alábbi nem hivatalos videónak köszönhetően ugyanis ebből a posztból sem maradhat ki a brutalitás. Mégpediglen azért nem, mert a 70-es évek legkegyetlenebb bosszúfilmjéhez (Akit félszeműnek hívnak) annyira passzol a Minä, aina varázslatosan szép záródala, hogy az már-már zavarbaejtő.