Beváltotta ígéretét Litku Klemetti. A Március 19-én megjelenő Kukkia muovipussissa című lemez tényleg szintipop centrikus lesz Íme a kettes számú bizonyíték, amihez egy szuperszónikus klip is készült. Az elsőt itt találjátok.

A Stereomaci ugyan csak új zenékkel foglalkozik, de ez nem azt jelenti, hogy a régiek már egyáltalán nem érdekelnek. Sőt, az esetek 80%-ban továbbra is ósdi klasszikusokat hallgatok, melyek között sok olyan van, amiről szívesen írnék néhány sort. Új blogot azonban nem szeretnék emiatt indítani, ezért úgy döntöttem, hogy facebook sztoriban fogom megosztani őket. Koncepció nincs. Amikor eszembe jut valami, feldobom és kész.

Az utolsó The Coral lemez, amit többször is végighallgattam a Roots & Echoes volt, de már ott sem éreztem azt a bizsergést, ami az 1-3 albumnál végigcsiklandozta a testemet. Azóta eltelt 13 év és csupán 1-1 dalba füleltem bele.  A következő lemezt, ami április 30-án fog megjelenni viszont biztos górcső alá veszem, mert a beharangozó dal alapján olybá tűnik, hogy visszataláltak régi önmagukhoz.

Úgy örülök, hogy mostanában gombamód szarapodnak a vokálügyileg mézesmázos, ellenben zeneileg agymarcangoló együttesek. Pláne, hogy az esetek 90 százalékában hölgy az énekes. Lásd Lonely Parade, Pom Poko, Squitch stb... A "műfaj" legújabb üdvöskéje a Massachusetts-i Editrix, akik Február 5-én debütálnak az Exploding In Sound Records-nál.

Kicsit tartottam tőle, hogy Lael Neale perpillanat csupán dalokban gondolkodik, a lemez pedig még várat magára, de úgy tűnik, hogy feleslegesen aggódtam, mert Február 19-én érkezik az Acquainted with Night című nagylemez, rajta a már korábban általam is posztolt két csodálatos dallal. Illetve az alábbival, amihez klippet is készített a Mazzy Star és a Beach House stílusában komponáló Los Angelesi hölgyemény.

Ennél hülyébb időpontban képtelenség lemezt megjelentetni. A 2020-as listámra már nem kerülhet rá, csak ha változtatok rajta. Az ideire pedig azért nem tehetem fel, mert ott az az egyetlen nyomorult nap, ami lehetetlenné teszi. Márpediglen nagyon ott lenne a helye valamelyiken, tudniillik a post-hardcore-os, indie-rockos matek gityós megoldások okán tökéletesen illik a profilomba. A csábosan csalogató csajvokálról (ami a rend kedvéért néha velőtrázó ördögsikollyá morfolódik) nem is beszélve.

Totál megbomlott az elmém, vagy a demencia korai fázisába léptem. Mással nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért nem írtam eddig egyetlen sort sem erről a fantasztikus tavalyi lemezről. Pláne, hogy rajta van egyik kedvenc 2020-as dalom is. Beszarás mekkora királyság, ahogy a szuper dallamos refrén hirtelen átcsap totál szefós post-punk zakatolásba. Hallgassátok csak.

Ez a fajta hektikusság amúgy az egész lemezt körülöleli. Olyan gyorsan váltakoznak a különböző zenei stílusok (akár egyetlen dalon belül is), hogy szinte képtelenség füllel lekövetni. Pub Rockból Post-Punkba, Garage Rockból Brit Popba, meg a franc se tudja még miből mibe. Mindezt a létező legprosztóbb és legbájosabb angolsággal megfűszerezve. Igen, még az előadásmód is állandóan változik. Szóval kész káosz az egész (akárcsak ez a poszt), mint valami hangjegyekkel megrajzolt absztrakt faszom se tudja mi, ami hiába ilyen kusza, ha eleget hallgatja az ember, tutira kiegyenesedik.

jeff rosenstock - no dream

waxahatchee - saint cloud

rolex - s/t

chubby and the gang - speed kills

melkbelly - pith

squitch - learn to be alone

proto idiot - fub

shopping - all or nothing

lié - you won't it here

fried e/m - modern world

cool jerks - england

cold meat - hot and flustered

exhalants - atonement

subdued - over the hills and far away

mr. wrong - creat a place

the magnetic fields - quickies

the chats - high risk behaviour

Csajok, akik nem tudják eldönteni, hogy vérmes feministaként üvöltsék az arcodba a világ szarát, vagy inkább cuki pop punk dalokat írjanak.

Ez a lemez idén látta meg a napvilágot a Texasi Austinban. Tehát még véletlenül sem a 90-es évek New York-jában, ahogy azt a gigászi Helmet, Unsane, Quicksand kompatibilitás alapján gondolná az ember. Az orbitális Unwound hatások miatt esetleg eszetekbe juthat még a 30 évvel ezelőtti Washington, de hiába, mert az Atonement akkor is idei marad.