Amikor a magát sokáig inkognítóban tartó Tashaki Miyaki felkerült a pop zene térképére mindenki úgy könyvelte el a zenekart, mint a Cults, a Tennis és Best Coast cípőbámulós szoba projectjét. Azóta megjelent egy 4 saját dalt, valamint egy shoegaze függönybe bugyolált csodálatos Buddy Holly feldolgozást tartalmazó minilemezük és kiderült, hogy a tavalyi trendbe tökéletesen illeszkedő kaliforniai fiú-lány páros (fogalmam sincs miért vannak ilyen sokan a képen) valójában a Mazzy Star húsz évvel késsőbbi gitárbúgatós különkiadása, akik túl azon hogy eleve imádnivalóak, kisujjból kirázták az év legkönnyfakasztóbb slágerét.
Fogalmam sincs mi a helyzet jelen pillanatban a The Briefs-szel, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a zenekar két kulcsfontosságú figurája, Steve E. Nix és Stevie Kicks 2008 óta, The Cute Lepers néven folyamatosan a The Exploding Hearts babérjaira próbál törni. Ez ugyan idáig még nem sikerült nekik (valószínűleg nem is fog), de csalódást idén sem okoztak. Áprilisban megjelent Adventure Time című harmadik nagylemezük kiválóan ötvözi a 77-es brit punk-ot a power pop-al és pont olyan mértékben adagolja a glam rock-ot, amit még a jóízlés elvisel.
Lesz új The Shins lemez!!! Borítója és címe már van, amint az jól látható. Sőt tracklist-tel is rendelkezik. A várható eljövetel pedig 2012 márciusára datálható.
01 The Rifle's Spiral 02 Simple Song 03 It's Only Life 04 No Way Down 05 September 06 Bait and Switch 07 Fall of '82 08 For a Fool 09 40 Mark Strasse 10 Port of Morrow
Ezt a kifejezést akkor használjuk a pop zenében, amikor egy fahéjas teától illatos zenekar, agyongerjesztett gitárokkal hardcore-t próbál játszani, ami ráadásul még sikerül is nekik.
Van az a helyzet, amikor egy zenekar képtelen rátalálni valódi önmagára és úgy vergődik a zenei stílusok katyvaszában, mint hal a szatyorban. Az ilyesminek általában marhaság a vége, néha azonban előfordul, hogy mindennek ellenére mégis jól jön ki belőle az előadó. Az atlanta-beli Barreracudas-nak például olyannyira jól áll, hogy nem tudnak választani a glam rock és power pop között, hogy én a magam részéről, csak remélni tudom, hogy örökre ott ragadnak a Ramones/Cheap Trick/Paul Collins/New York Dolls alkotta kereszteződésben.
- Szasz Maci! Nem kéne lassan előrukkolnod az év végi listáddal? Miért kell mindig, mindent az utolsó pillanatra tartogatni? Ne szerencsétlenkedj már annyit, légy FÉRFI és tedd végre közkincsé!!!
- Annyira igazad van basszus, hogy azt el sem tudom mondani. Kész van már amúgy, csak a sorrend miatt bénázok, mint mindig. Szóval még egy kicsit várnod kell, ne haragudj. Kárpótlásul viszont elárulom, hogy az év emberének járó aranymedvét, 2011-ben David West kapta tőlem. Mégpediglen azért, mert három lélegzetelállítóan míves munkát tett le az asztalra idén. Elsőnek ott volt ugye a Perth-ben fogant szélsebes hardcore punk alapokon nyugvó, 90-es indie gitárokkal szarrápengetett Burning Sensation debütálás.
Burning Sensation - Weeping Wound
Aztán Rat Columns néven egy döbbenetes váltással gyakorlatilag új műfajt teremtett a pop zenében, amit én nemes egyszerűséggel csak dark twee pop-nak hívok. Az augusztusban megjelent 4 számot tartalmazó bemutatkozás egyik dalához videóklip is készült, melyet Hannah Lew, a hazánkat is megjárt Grass Widow basszerosa rendezett.
Végül pedig jött a csúcsok csúcsa, egy valódi post-punk remekmű, a Rank/Xerox kurva zajos, zörgő gitárokra épülő bemutatkozó lemeze, ami annyira baba lett, hogy totál lefagytam tőle. Éppen ezért egyetlen szót sem tudtam kipréselni magamból róla. Most sem tudok többet...
Már ami az új Guided By Voices nagylemezt illeti, merthogy a november végén megjelent beharangozó 7 incses után napvilágot látott egy a zenekar korai korszakát idéző 5 számos ep is, ami jelezvén a tél könyörtelen közeledtét Doughnut For A Snowman névre hallgat.
Szörnyen sajnálom, de ez a "dirtnap punk" dolog nálam kb olyan mostanában, mint Söcsö-nél Beach Boys fétis. Éppen ezért a témával kapcsolatos összes friss információt ki fogom posztolni, ha akarjátok, ha nem.
A helyszín ezúttal nem Texas, hanem a távoli Ottawa. A zenekar pedig a pillanatnyilag defukcionális állapotban lévő Sedatives háromnegyedére épülő Steve Adamyk Band, akik nemrégiben jelentették meg Forever Won't Wait című második nagylemezüket. Végeredmény: 10 darab Ramones/Pointed Sticks típusú power pop/punk himnusz + egy szenzációs Dickies feldolgozás 22 perc leforgása alatt.
Srácok, ha rám hallgattok, erre pörgetitek a csajotokat a szalagavató bálon, nem a kék duna keringőre!!!
