a bear who likes the beer

stereomackó

Poszt pótló poszt

2/4 Coneheads + 1/4 Lumpy and The Dumpers + 1/4 Big Zit és máris kész a Liquids, ami ha már a számoknál tartunk a Pukeoid 3/4-ét is magában foglalja. Így fest manapság a Közép-Nyugaton egy ultra szuper punk szuper group. Róluk egyébként már írtam korábban, de valami érthetetlen okból kifolyólag kámforrá vált a poszt. Éppen ezért újra billentyűt ragadtam és lepötyögtem a lényeget. Na jó, nem csak evégett, hanem azért is, mert megjelent a banda hármas számú kazettája. Íme!

Vajon hányszor fogom még kijelenteni, hogy a post-punk is lehet bájos?

wimps_3.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélhetően baromi sokszor, mert valahogy mindig van rá okom. Most például az, hogy 3 fantasztikus Ep és egy még fantasztikusabb Lp után jön a Wimps kettes számú nagylemeze!!! Íme az első két gólya a November 13-án napvilágot látó Suitcase című hangzóanyagról.

Emitt pedig egy kis audiovizuális válogatás a zenekar korábbi munkásságából.

Címkék: wimps

Költői kérdés

clearance_2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak hallgatom hallgatom és hallgatom az új Clearance nagylemezt, - ami valójában még csak az első, mert a tavalyi pusztán egy 7"/Ep válogatás volt - közben pedig egyfolytában azon agyalok, hogy Mike Bellis vajon tényleg Stephen Malkmus hangszálaival látta meg a napvilágot, vagy "csupán" arról van szó, hogy komolyabb hangutánzó képességgel van megáldva, mint a földkerekség legtehetségesebb lantfarkú madara???????????????

Rakott Szoknya

knife_pleates.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok van mi csodálatos de Rose Melbergnél nincs semmi csodálatosabb, ha twee pop-ról van szó. Szavak nincsenek rá, de tényleg. Arra meg aztán pláne nincsenek, hogy az utóbbi időben kvázi termékenyebb, mint a 90-es évek derekán. Szólóban vagy bandába tömörülve, évről évre kiad 1-2 lemezt, ami bennem eszetlenül sok endorfint termel. Idén a Love Cuts két tagját és egy bizonyos Gregort csípett fülön annak érdekében, hogy Knife Pleats néven közhírré tegyen egy szédítően aranyos lemezt.

Shoegaze Pop

whalo.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mackó értelmező kéziszótára szerint mindez nagyjából annyit tesz, hogy torzulás helyett csilingelnek a gitárok a zajfüggöny mögött.

Címkék: whalo

90-es évekbe révedő, fahéjas tea illatú, kötött pulcsis twee pop a ködös albionból!!!

grubs.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Huh, oly rég vetettem monitorra bármi hasonlót, hogy muszáj újra lepötyögöm csupa nagy betűvel.

90-ES ÉVEKBE RÉVEDŐ, FAHÉJAS TEA ILLATÚ, KÖTÖTT PULCSIS  TWEE POP A KÖDÖS ALBIONBÓL.

Nyugi, még egyszer Isten bizony nem írom le. Már csak azért sem, mert a Joanna Gruesome közeli Grubs együttes dalban is el tudja mondani nektek mindezt.

Doromboló kiscicák és mérges vadmacskák az Aurórában

pkp2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Avagy újra elhozzuk nektek a nyugati part legtündéribb cirmosait, csakis kizárólag azért, mert megérdemlitek. De meg ám, hisz tavaly akkorát buliztatok rájuk, hogy majd kipukkadt a macskapupillájuk a csodálkozástól. Ha hiszitek, ha nem, tényleg így volt! Olyannyira így, hogy pár hónappal ezelőtt kaptunk tőlük egy levelet, amiben az állt, hogy feltétlenül vissza kell térniük Budapestre, mert itt felejtették az állukat. Segítség nélkül persze mit sem ér a vizslatás, ezért több szem többet lát alapon hoznak magukkal Washington DC-ből egy Priests névre hallgató tűhegyes karmokkal és pengeéles fogakkal felvértezett vadmacska csapatot, akik isten bizony nem fognak kárt tenni senkiben, legfeljebb a dobhártyáitokat cirógatják meg kedvesen. Az akciót hazai részről a 2 kandúr/ 1 leány macska felállású Camp Koala fogja előkészíteni.

RÉSZLETEK A PLAKÁTON, ILLETVE ITT

süti beállítások módosítása
Mobil