A görög származású Giorgos Bouras-nak jobban megy a Belle and Sebastiankodás, mint Stuart Murdoch-nak. Mostanában legalábbis tuti biztos, mert a The Occasional Flickers idei lemeze még úgy is simán veri a Glasgowiak legutóbbi kiadványát, hogy kissé hepehupás rajta a színvonal.
Nem volt tehát véletlen a közelmúltban napvilágot látott két 7". A What A Time To Be Alive címet viselő korong 2018. február 16-tól lesz kapható az igényesebb zeneműboltokban. Addig is egy kis ízelítő.
Még ki sem hűlt a Palehound kettes számú nagylemeze, de már itt a kistesó, melyről a b-oldal alant streamelhető. Szerintem tökre olyan, mint egy indie rockosított gyerekdal.
Michelle Hutt dalolása annyira aranyos, hogy ha acapella nyomná, valószínűleg a legmufurcabb ember lelkét is megmelengetné. Csakhogy van mellette egy zenekar is, akik olyan otromba varacsk rockot tolnak az ártatlan leánykántálás mögé, ami felér egy hangrobbanással.
Megjelent az oaklendi, nyakatekert ritmusokkal operáló fura punk kvintett első nagylemeze. Hogy kiknek ajánlom? Mindenkinek, aki csípi a Kleenex féle csajos post punkot, illetve Andy Human-t. (merthogy ő a gitáros), és a szaxofontól sem riad vissza.
Ha mostanában írtuk volna Söcsövel a "csaj-pasi duók" cikket, tuti biztos, hogy az 50-es, 60-as évek popzenéjét alaposan kiveséző Fascinations Grand Chorus sem maradt volna ki a felsorolásból.
Annak örömére, hogy nemrég sikeresen belebotlottam egy 93-as Tiger Trap koncertvideóba, ami ráadásul full performansz! Mondanom sem kell, hogy akkora volt a boldogság, hogy majdnem elbőgtem magam, hisz mégiscsak a twee pop univerzum egyik leg-leg zenekaráról van szó. Vigadjatok velem, mert ilyet még biztos nem láttatok.
Te jó ég, ők még léteznek? Emlékszem évekkel ezelőtt, hogy kitárgyaltuk a város uccsó punkjával, hogy mennyire nem tett jót nekik az első lemez körüli tökölés. Én azóta szerfelett megkedveltem azt a kiadványt. Az idei középlemezt pedig asszem még jobban fogom szeretni.
Az, hogy a szuper szép Mélanie Laurent roppant tehetséges színésznő, a Begginers óta tök nyilvánvaló. Ráadásul a Respire-rel és a Demain-nel rendezőként, illetve forgatókönyvíróként is bizonyított. Szóval igazi filmes tálentum. Az viszont, hogy mindemelett pompás énekesnő is, újdonság volt számomra. Egyetlen eddigi, klasszik french pop-ra és chansonokra épülő nagylemeze 2011-ben jelent meg, melyről az alábbi kis walzer valóságos csoda. Élőben mutatom, mert úgy még szupibb.
Brian Kelly az ír bocik legbocibbika, avagy a So Cow agya Half Forward Line néven új bandát alapított. Sőt már egy lemezt is összeeszkábált, ami kb annyiban különbözik csak a korábbi kiadványaitól, hogy picit kevesebb a Deerhoof és valamivel több az új-zélandi gitárpop hatás. Bár a fene tudja, lehet, hogy csak elsőre tűnt így. Ami viszont tutira újdonság, hogy néhány dalban a felesége is megcsillogtatja énektudását.