Szűk negyed órányi szuper szakszerű kiképzés a 80-as évek középnyugati hardcore-jából, ami olyan gyorsan elrepül, hogy arra sem marad időd, hogy azt a kurvázz egyet.

Az első Cusp, a harmadik Indigo De Souza és az ötödik Wednesday nagylemez épp a minap látott napvilágot.

De már az új Bully albumra sem kell sokat várni. (Június 2)

Sőt a negyedik Palehound sorlemez is karnyújtásnyira van csupán. (Július 14.)

És ha mindez nem lenne elég, nagyon úgy tűnik, hogy a Speedy Ortiz is új kiadvánnyal jelentkezik a közeljövőben.

Csak idebiggyesztek egy rakás szívecskés emojit.

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

Majdnem úgy indítottam a posztot, hogy 15 év után új lemezzel jelentkezik az Elephant 6 kollektíva popcentrikus oldalát képviselő High Water Marks, ami őrült nagy marhaság lett volna, mert a 2007-es Polar után csak az én oktondi fejemben állt meg az élet a zenekar háza táján. Valójában nagyon is aktívak voltak. A másfél évtizednyi Apples in Stereozás után Norvégiába emigráló Hilarie Sidney által vezetett noise pop kvartett immáron 5 nagylemezzel bűszkélkedhet. Idén pedig jön a hatodik, ami a jelek szerint épp olyan kedves, zajos gitárpop dalokkal lesz teleszuszakolva, mint a korábbiak.

Eddig csupán sejtettem, hogy súlyos metál riffekre, hulla részegen finnül verset szavalni ordítani a legeslegcsodálatosabb dolog a világon. A Vehje együttes Puolkuppia című lemezének meghallgatása után azonban már meg is mernék rá esküdni.

A videóklipjeik pedig ha lehet még fantasztikusabbak. Az egyikben például egy jól szituált suomalainen másfél percen keresztül szalonnát szeletel egy pohár vörös bor társaságában, Már leírni is észveszejtő egy ekkora elmerottyanást, nemhogy végignézni. A többit nem spoilerezem el. Tessék végigröhögni őket.

Szerintem ebből egy szipiszupi álmodozó, zajos, naplopó pop lemez lesz. Ha meg nem, akkor pofán lehet vágni egy 50 kilós fóka lapockával.

Most épp egy New Jersey-beli leányzóba, aki annak ellenére, hogy még szinte tinédzser, úgy ugrabugrál a zenei stílusok között, mintha már évtizedek óta a popszakmában húzná az igát. Legyen szó power popról, indie rockról, countryról, bossa nováról vagy épp 60-as évekbeli csaj popról, Juniper Shelley mindenben szerfelett otthonosan mozog. Minap megjelent She Steals Candy című második nagylemezén 16 csodálatos dal található, melyek nagy része ugyan feldolgozás, de ez semmit sem von le az értékéből. Ahogy az sem, hogy az SSC szuperségéhez szükség volt egy nagyon menő apukára is, aki túl azon, hogy rengeteget segített a felvételek során, olyan bandák tagjait kérte fel vendégszerepelni, mint a Yo La Tengo, a Belle and Sebastian vagy a Cactus Blossoms, akik baromira ügyeltek arra, hogy a végeredmény épp csak annyira legyen profi, hogy az ne menjen az egész lemezt átható cukiság rovására. Ennyit az ömlengésről, jöjjön a bizonyíték áradat.

Íme az idei lemez.

Emitt a 2020-as.

Végül pedig néhány videóklip.

Valószínűleg szerény személyem az egyetlen ember az országban, aki bolondul Lael Neale-ért, de mindegy ettől én még minden vele kapcsoltaos újdonságról be fogok számolni. Most például arról, hogy április 21-én jön a Star Eaters Delight című új nagylemez, amiről az első dal máris szem és fülügyre vehető.

Csak egy kis Dead Boysba injektált harapós power pop, a Saints suttyóságával nyakon löttyintve. Nekem ennyi bőven elég mára a boldogsághoz.

Mick Trouble - It's Mick Trouble's Second LP

Jeanines - Don't Wait for a Sign

Ex-Vöid - Bigger Than Before

The Chats - Get Fucked

Tony Molina - In the Fade

Sick Day - Love is a State of Mind

Real Tears - Whipped Dreams

Litku Klemetti - Asiatonta oleskelua

Jobber - Hell In A Cell

Savageheads - Service to Your Country

Fleur - Bouquet Champ​ê​tre