Noha most még kicsit frusztrált vagyok az embertelen meleggel párosuló tömeg, a fél tucat korsó sörrel ki-be rohangáló őrült labanc áradat és az előttem tornyosuló 2 méter magas, formalin szagú férfiállat miatt, idővel biztos úgy fogok visszgondolni a csütörtök esti The Breeders koncertre, mint a mögöttem álló magyar lány, aki sírva fakadt az örömtől, amikor színpadra lépett a zenekar. Hiszen ott állt előttem néhány lépésnyire a poptörténelem legtündéribb testvérpárosa, a polipkarú Jim MacPherson na és persze Josephine Wiggs, aki bár úgy tűnt, hogy basszerozás helyett szívesebben üldögélne a hotelszobájában, mégis rendkívül megkapó volt a jelenléte.

Jóllehet a turné elvileg az új lemezt hivatott népszerűsíteni, ők valamiért inkább a Last Splash 25. szülinapját ünnepelték gőzerővel. Kerek 10 számot játszottak a 93-as csúcslemezről. Asszem emiatt senki nem sértődött meg a közönség soraiból. Én tuti nem, mert bár marhára csípem az All Nerves-t, sőt a sokak által lehurrogott Mountain Battles-el sincs különösebb bajom, a Last Splash mégiscsak a Last Splash. Azt viszont egy picit furcsáltam, hogy a Title TK-ről összvissz 1 dal került terítékre. Meg mertem volna rá esküdni, hogy a Full on Idle és a Huffer nem marad ki a repertoárból. Volt helyettük viszont Safari + 3 gigantikus alapvetés a Pod-ról (köztük a Beatles zseniálisan újraértelmezett Happiness Is a Warm Gun-ja) na és persze Gigantic, ami az elmúlt 30 év alatt annyira eggyé vált Kim Deal-el, hogy szerény véleményem szerint a Pixies-nek nem is szabadna játszania nélküle. Ezen a ponton akár véget is érhetett volna a buli, ők azonban még visszajöttek 3 szám erejéig, ami nem csak azért volt remek döntés, mert így végre Kelly Deal is főszerephez jutott az I Just Wanna Get Along alatt, hanem azért is, mert ráadás hiján valószínűleg összedőlt volna a Flex a közönség 120 dB-es követelőzésétől.