A diliháztól azért még messze  vagyok, de tényleg kezd kikészíteni idegileg. Egész egyszerűen azért, mert nem tudok rájönni, hogy ki is ő valójában. Néhány weboldal azzal akart megetetni, hogy Julian Koster (Neutral Milk Hotel, The Music Tapes) személyesen. Ez a verzió persze egyből megdőlt, mert bár való igaz, hogy kísértetiesen hasonlít a híres fűrész művészre, a köztük lévő cirka 15 év korkülönbség miatt lehetetlen, hogy mindez igaz legyen. A megegyező külső jegyek és a hasonló zenei kvalitás miatt olyan pletykát is hallottam, hogy testvérek. Na ezt a módozatot már szó nélkül el tudnám fogadni, csak az a baj, hogy a legtöbb helyen az olvasható, hogy csupán jóbarátok. Úgyhogy most tényleg nem tudom mi a lófasz van.

Maradjunk annyiban, hogy mindenképpen nagy tisztelője Juliannak, meg úgy általában az Elephant 6 kollektívának, illetve az egész Psych Folk univerzumnak,  és biztos marhára szereti tök egyedül bambulni az őszi szélben kergetőző faleveleket, mert mindaz amit csinál, egyszerre Neutral Milk Hotel, The Music Tapes, The Microphones, Mount Eerie, The Shins és Sufjan Stevens. A különbeség csupán az, hogy mindegyiknél szarabbul szól és hamisabb. A hangulat viszont csaknem ugyanolyan meghitt és varázslatos. És a hangszerekkel sem fukarkodik. Van itt minden, gitár, banjo, dob, tangóharmonika, daloló fűrész, orgona, számtalan nyekergő istenharagja, de csak módjával. Finoman adagol mindent, és egy pillanatra sem válik öncélú okoskodássá a történet.

Akartam még valami rettentő elméset mondani, de elfelejtettem. Sebaj, mutatok helyette egy videót, ami simán felveszi a versenyt a No Age legfrisebb mini mozijával. Sőt talán túl is tesz rajta, mert egy random visszatérő pofazacskótömő hörcsög jóval cukibb egy plüss egérnél. Ráadásul a Loosing Feeling-ben se saját tengelye körül forgó pingvin, se tangóharmonikázó szamár nincsen.

Ennyi bölcs megállapítás után már csak az előadó nevével tartozom. Nesey Gallons. Így hívják a fiatalembert. Ezekhez pedig jó éjszakát és szép álmokat kívánok.