stereomackó

Az a helyzet, hogy még mindig nem hallgattam meg az új VW lemezt, és könnyen lehet hogy nem is fogom, mert az előbb véletlenül belefutottam ebbe. A kurva anyád, mi ez?????????? Nagyjából így visítottam fel, miután elérték a hallójárataimat a "dallamok". Ilyen rettenetes feldolgozással már rég találkoztam. Gyakorlatilag megalázó a Rancid-re nézve. Többet asszem rá sem nézek a pitchfork-ra. Engem ugyan ne ijesztgessenek ilyen szörnyűségekkel.

Most pedig azt hiszem az lesz a legjobb, ha fülügyre vesszük az eredeti verziót, és mint a villám elfelejtjük a fenti sorokat.

Szuprazseniális performansz a tinédzser Martin Phillips-től, no meg a többi "chilli'-től,  abból az időből, amikor a csilingelő gitár pop még csak születőben volt, de az ellenállhatatlan bájjal fűszerezett dalok már készen álltak arra, hogy bekerüljenek a pop történelem színes enciklopédiájába.

folyt köv

Ez az a három csaj, akiket pár nappal ezelőtt nem ismertem fel eme kép alapján. Egy nyilvános fórum hasábjain történt mindez, ezért vettem a bátorságot és megkérdeztem, hogy kicsodák. Erre kaptam egy videót.

Megnéztem, aztán kis híján  megütött a guta. Nem videót kellett volna kapnom bassza meg, hanem valami olyasmit, hogy TE FASZ, EZ A GIRLS AT DAWN. NEM EMLÉKSZEL BAZMEG, MÉG POSZTOLTÁL IS RÓLUK! ENNYIRE NEM LEHETSZ HÜLYE!!!!!!!!!

De, úgy néz ki, hogy sajnos ennyire hülye vagyok. Vagy csak öregszem. Micsoda szégyen bazmeg. Meg sem érdemlem a lányok debüt minilemezét. Annak tükrében, hogy milyen kellemes lett, meg pláne nem.

A következőképpen kell elképzelni a dolgot: Abban az esetben, ha a Shangri-Las, a Raincoats és a Best Coast egy egyenlő szárú háromszöget alkotna, a Girls At Dawn lenne a magasságvonal.

varázsolja őket valahogy Primaverára

She & Him european tour dates:

04/26 Madrid, Spain - Joy Eslava
04/27 Barcelona, Spain - Sala Apolo
04/29 Paris, France - Theatre de l'Alhambra
04/30 Berlin, Germany - Lido
05/01 Copenhagen, Denmark - Loppen
05/03 Stockholm, Sweden - Kagelbanan
05/04 Oslo, Norway - John Dee
05/06 Amsterdam, Netherlands - Melkweg

60-as évek? Igen! Csajok? Igen! Hiányzott már? Igen! Ugye mindannyian így vagyunk ezzel? Igen! Jelen esetben mondjuk két férfi is csúfítja az összhatást, de ne is törődjetek vele, nem sok vizet zavarnak. Mint mindig, most is rettenetesen nagy a cukiság faktor, de  érdekes módon, mindamellett hogy  tényleg őrült aranyos dologról van szó, kicsit gonosz is a produkció. Mintha lenne bennük egy csipetnyi gótika, meg némi Raincoats-os életérzés. Szóval itt-ott néha olyan, mintha a Westminster-apátság valamelyik sírkamrájából riogatnának kedvesen.

Veronica Falls - Found Love in a Graveyard 7"

Sosem lesz vége a hóesésnek. Törődjünk bele. Essen csak, ha akar, mi meg púzzuk arcon olyan flegmasággal, mint amilyen a The Soft Pack garázs rock-ból kiinduló, college rock-ba tartó, szörf deszkán táncoló, "new york-i" proto punk-ja.

Ilyen mesés ruhába öltöztve kerül újra kibocsátásra április 20-án  minden idők legszebb lemeze. (Vagy második legszebb? Ezt sosem fogom tudni eldönteni.)

A pillanat, amikor a még ma is gyöyörű Tanya Donelly kicsit visszatér a Throwing Muses-ba. Puszi Kristin-nek és már kezdődik is az egyik legnagyobb klasszikus. Kicsit ugyan lustábban, mint régen, de mit számít ez, amikor így is olyan kurva megható, hogy bármikor elbőgöm magam rajta. 

És ha már így szóba került ez a remek dal, hallgassuk meg a demo változatát is, amit 1984-ben, alig 18 évesen rögzítettek a lányok. Őrület. Ez a felvétel még nálam is aranyosabb.

Főszerepben: a Mika Miko lányok, Dean Spunt (No Age), Becky Stark (Lavender Diamond), és Mike  - kibaszott Minutemen - Watt. 

A 2005-ös Sundance filmfesztivál hatalmas kedvence volt ez a sokak által roppant viccesnek tartott független gimis vígjáték. Aztán a franc tudja miért, valahogy eltünt a köztudatból (előlem legalábbis jól eldugták), moziban sem igen játszották. Sőt, legonoszkodni sem lehetett sehonnan (most sem igen lehet). A Factory 25 kiadó jóvoltából azonban tavaly október óta egy rövid film és számos kivágott jelenet kíséretében  megvásárolható. Nagyon nagy az öröm.

Egy kis érdekesség:

Nick Hornby véleménye a Kid A-ről

További zenével kapcsolatos értekezései

És a még valami:

Aki még nem olvasta a Meztelen Juliet-et, nagyon gyorsan pótolja. Egyrészt azért, mert mindent el kell olvasni, amit ez a szigorú tekintetű, ámde roppant kedves kopasz úriember papírra vet. Másrészt meg azért, mert bizonyos értelemben ott folytatódik, ahol a pop, csajok... abbamaradt. Ez a link pedig azért nagyon szuper, mert ha ráböksz, a saját füleddel hallhatod, amint a művészúr legújabb könyvéről beszél. Sőt még fel is olvas belőle.

Aztán táncol egy hatalmasat és jól megszerpentínezi a közönséget.

Hát nem ő a legszuperebb anyuka a világon?

Hogy mi a magyarázat a névválasztásra, azt nem tudom (talán Chuck Norris 1980-ban készült klasszikusára utal, esetleg fővárosunk legpopulárisabb terére), abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ez történt volna a Guided by Voices-al, ha Robert Pollard valamivel nagyobb érdeklődést tanúsít a punk iránt. Továbbá azt is bátran borítékolom, hogy ennél cukibb lemezborító már nem fog készülni idén. Arra meg aztán tényleg kurvára mérget veszek, hogy a Suicide Kings lesz az év leglehengerlőbb indie rock slágere. Valóságos himnusz!!! Egyfolytában a refrént óbégatom. (tulajdonképpen az egész egy kibaszott nagy refrén) Át is jött a szomszéd nemrég, hogy mi ez az égtelen lárma. Mondom semmi, csak épp az imént találtam rá az év legnagyszerűbb dalára. Mire ő: Oké oké, nagyon szép dolog így lelkesedni valamiért, de nem lehetne picit halkabban? De, persze bocsánat - mondtam, majd hirtelen újra megszólalt a dal. Néhány másodperccel később Knopovits Béla középkorú vállalkozó torkaszakadtából üvöltötte velem azt hogy:

From New York to Chicago,
You’re the first one to be alone.
You’re the first one to turn me on.

The Octagon - Warm Love and Cool Dreams Forever

2010. Április 21. @ Budapest, Mappa Klub

SMALLTOWN (SWE)

Elvis Costello és a Stiff Little Fingers legénysége összefutott egy jamaicai kisvárosban. Kerestek egy hangulatos kocsmát, majd egy dunsztosüveg rum elfogyasztása után úgy döntöttek, hogy örömzenélnek egy kicsit.

STATUES (CAN)

A Mod, a Power Pop, és a Pop Punk, avagy a The Jam, a The Chords és a Buzzcocks,  amerikanisztika szakos hallgatok kedvéért pedig egy kicsit a Wipers, a Replacements és a Hüsker Dü szerelemgyereke.

+ eddig meg nem nevezett honi előadó(k)

folyt köv

Volt olyan hónap 2009-ben, amikor valami kapcsán ne hoztam volna szóba Julie Doirton-t? Nem hiszem. Vagyis kurva sokat foglalkoztam vele, mégis sikerült átsiklanom valami felett.

Júliusban történt a dolog, amikor Daniel Romano felhívta Fred Squire-t, és a következőt mondta neki:

Hejj Fred mit szólnál hozzá, ha csinálnánk egy lemezt? Van pár dalom meg néhány ötletem. Fred persze simán belement, úgyhogy Danny rögvest felpattant egy vonatra és már úton is volt Sackwille felé. Mikor megérkezett Julie és Fred épp koncertezett valahol, ám néhány órával később már édes hármasban vacsoráztak. Aztán szunyókáltak kicsit, kakaskukorékolásra pedig már készen is állt minden a felvételhez. Fogtak egy mikrofont, bebaszták a szoba közepére és kezdődhetett is a móka. Eleinte úgy volt, hogy Julie nem vesz részt a "játékban", de aztán végül ő is szerves része lett a munkának. Nyár végére be is fejezték az egészet, december 1-én pedig már ott csücsült a Daniel, Fred & Julie névre keresztelt kiadvány a lemezboltok polcain.

Az eredmény egy rendkívül kellemes tradicionális amerikai folk lemez lett. Már amennyire én ezt meg tudom állapítani. Mármint a dolog tradicionális amerikai folk részét. Merthogy az ilyesmihez nem igazán értek, de szerintem mindenképpen közel állok az igazsághoz. Az biztos, hogy ma, amikor végigzötykölődtem vele a 1-es villamos vonalán, ismét előtört belőlem az a semmiberévedős állapot, ami például a Sebadoh Spoiled-ja alatt szokott eluralkodni rajtam. (többet is mentem egy megállóval a kelleténél) Szuper jó érzés volt, annak ellenére, hogy szerintem rosszkor hallgattam rossz helyen. Az ilyesmihez azt hiszem inkább nyár kell és este, meg valami mező tücskökkel, illetve egy csaj. Ezek közül azonban semmi nem állt rendelkezésemre...

She & Him - In The Sun

Itt van példának okáért ez a rendkívül szimpatikus, Street Chant névre hallgató pelenkás korú auckland-i trió, és az általuk képviselt pofon egyszerű, bugis pop punk szerűség, amiben ugyan egy csomó más zenekar hatása érződik, de a gitárhangzástól kicsit olyanná válik minden, mintha a 25 évvel ezelőtti Dunedin elevenedne meg a hallgató előtt. Az ének pedig, annak ellenére, hogy a banda dalospacsirtája lány, tökre olyan, mintha David Kilgour nyöszörögne.

"mindenféle zenészek zenélgetnek, mindenfelé bécsben, akusztikusan"

Kéne valami komolyabb elemzést írnom erről a lemezről, de nem fogok, mert komolytalan vagyok, meg lusta. De a rend kedvéért annyit azért elmondanék, hogy EZ IGEN!!! Mármint számomra valami ilyesmit jelent a The Magnetic Fields. Elektronika nyista, vagy legalábbis kevés, gitárfüggöny nuku, helyette viszont elejétől a végéig dünnyög, prüntyög. Leginkább lomhán, de azért nagy ritkán felpörög. Mindezt röviden és tömören prezentálva, sok sok csaj vokállal és még ennél is több húros hangszer pilinckázással. Nekem szinte azonnal megadta magát, nem úgy, mint a Distortion. Persze egy idő után azt is bekebelezte a szívem, de Merritt-et én azonnal szeretem szeretni, nem esik jól, ha rágódnom kell rajta.

Tavasszal egyébként útra kel a lemez!!!

03/19 Manchester, England - Cathedral
03/21 Leamington, England - The Assembly
03/22 London, England - Barbican Centre
02/24 Stockholm, Sweden - Filadelfiakyrkan
03/25 Oslo, Norway - Rockefeller
03/27 Berlin, Germany - Babylon
03/29 Hamburg, Germany - Fabrik
03/30 Frankfurt, Germany - Mousonturm
03/31 Amsterdam, Holland - De Duif

Nekünk is kurvára útra kéne kelnünk!!!

Alapvetően nem igazán kedvelem a sport filmeket, de Ellen Page, mégiscsak Elen Page, (fehérneműben meg pláne az) és Drew Barrymore rendezői debütálása is érdekelt, szóval gyakorlatilag kötelező volt a megtekintése. (minden kihagyhatatlan ugyebár, amihez EP-nek, vagy ZD-nek köze van). Különben meg nem is az a tipikus sportos mozi, mivel egyrészt ilyen sport szerintem nincsen, másrészt sokkal inkább coming of age movie (ráadásul "oda-vissza"). Olyan, ami leginkább csajokról szól csajoknak, ezért néhány résszel annak ellenére sem tudtam azonosulni, hogy rengeteg buzis zenét hallgatok. De azért asszem tetszett, mert sokat mosolyogtam, a színészek egész jók (Ellen-t leszámítva, mert ő zseniális), klassz zenék vannak benne, úgy mint Ramones, Breeders, Strokes, vagy Jens Lekman-nak az a száma, aminek most nem jut eszembe a címe, de tökre olyan, mintha a Magnetic Fields írta volna, valamint egy pillanatra feltűnik egy baszom nagy Hi, how are you falfirka, illetve póló, és csúnya pánkok is vannak benne, meg őrült vicces becenevek, olyanok például, hogy Maggie Mayhem, Bloody Holly, Rosa Sparks, Smashley Simpson, vagy Iron Maven. Tehát pop kulturális utalásokban sincs hiány, csak azt az elbaszott, már már kínos szerelmi szálat és a vele járó elfuserált pózer nyomi hülyegyereket meg a szar indie rock zenekarát hanyagolták volna.

2010. május 28, Budapest Sportaréna

KISS

Ennél őszintébb dologról ne is álmodjunk idén.

2010.02.07., Prága, Divadlo Dobeska

LOU BARLOW (USA)

Már csak azért is meg kéne nézni ezt a jóravaló fiatalembert, mert nagyon úgy tűnik, hogy iszlám terroristák mértek végzetes csapást a weboldalára. Gondolom jól esne neki némi együttérzés.

Amúgy meg ezen a napon lép fel a blogtársadalom egyik tavalyi kedvence, a Real Estate is, a város legmenőbb klubjában. Ezt csak azért mondom, mert hátha így találok magamnak útitársakat.

Nagyon hülye nevű, nagyon angol tinédzserek, nagyon amerikai, nagyon 90-es gitárzenét játszanak.

Nagyon várományos a március 1-én megjelenő klippel azonos című EP.

Április 24., Trafó

Deerhoof (USA)

Max Tundra (UK)

Május 4, TBA

A Sunny Day In Glasgow (USA)

+TBA

Erősen haladunk a nagybetűs kúlság felé. Sőt, máris kurva menő ország vagyunk.