Minden tiszteletem a pelenkás korú twee poppereké, de abban a pillanatban, amikor valaki újra színrelép az alapköveket lerakó nemzedékből, az ifjú titánok számomra valahogy megszűnnek létezni. A tavalyi csodálatos Amelia Fletcher visszatérés után, idén Rose Melberg a Tiger Trap, a The Softies, a Go Sailor és a Gaze egykori üdvöskéje tett tanúbizonyságot arról, hogy a műfajt a 21. században is a legelső generáció űzi a legperfektebb módon. A már évek óta kizárólag csak a szólókarrierjére koncentráló művésznő 2009-ben Brave Irene néven ismét zenekart alapított, melynek első fülügyrevehető eredményére 2011-ig kellett várni. A címnélküli 8 számos mini album a lehető legtökéletesebb példája annak, hogy a Twee Popból egész egyszerűen képtelenség kiöregedni.

Brave Irene - Tangled Line

Milk Maid - Kill Me Again

Zabálnivaló Argentín tinik, akik legalább annyira élik az ESG-t, a Run-D.M.C.-t, Serge Gainsbourg-ot, a funky-t, vagy a surf pop-ot, mint a Slits/Raincoats/LiliPUT típusú klasszikus, csaj központú post-punkot.

Las Kellies - Perro Rompebolas

Ötlettelen, másodvonalbeli, álmodozó twee pop, amiből Dunát lehetne rekeszteni manapság. Nagyjából ez a gondolatmenet futott végig a kobakomon, amikor hetekkel ezelőtt fülügyrevettem a Seapony bemutatkozó nagylemezét. Nem is foglalkoztam velük a továbbiakban, mert tényleg olyan kis semmilyennek tünt az egész. A minap azonban amikor az alábbi videónak köszönhetően ráeszméltem, hogy micsoda tünemény áll a mikrofon mögött, egycsapásra átértékelődött bennem minden...

Seapony - Go Away (Live @ NYC Popfest)

Nem igazán rajongok a kaktuszokért, a hőségért meg pláne nem, ráadásul a kovbojosdival is leszámoltam 10 éves korom körül, de ha Texasban nem hagyják azonnal abba a kvázi tökéletes pop punk lemezek sorozatgyártását, bizisten lóra pattanok és meg sem állok Dentonig. Aztán ha megérkeztem, magamra öltöm alig használt garázs punk vértemet, és Ramones gitárokkal felfegyverzett pajkos Buzzcocks dallamokra fogok vadászni éjjel-nappal. Pontosan úgy, ahogy a Wax Museums is teszi, Eye Times című második nagylemezén.

The Wax Museums - Between

The Wax Museums - Sunburn

Ami valójában egy egész jól sikerült Brenda Lee feldolgozás.

Tennis - Is It True?

Brenda Lee - Is It True?

Tinik, Clash, "Dirtnap style punk"!!! Ez így együtt majdnem olyan csodálatos, mint Anna Karina az Éli az életétben.

Something Fierce - Afghani Sands

De még mennyire, hogy él!!! És nem csak azért mert a városban kialakult "szubkultúra" legjelentősebb képviselői (Superchunk, Archers of Loaf, Polvo) újra hallatják hangjukat, hanem azért is, mert az utánpótlás is folyamatosan erősödik. Itt van példának okáért a New Jersey állambeli Brick Mower. Ezek az iskolapadot épphogy elhagyó ifjú titánok úgy rohangálnak öregapáik sűrű akkordokból építkező gitártémái között, mintha világ életükben ezt csinálták volna. A kissé hamiskás, ámde rendkívül érzelmes vokálokról nem is beszélve. Márciusban leadott Under The Sink című diplomamunkájuk olyan jól sikerült, hogy még a vasszigoráról híres McCaughan professzor sem tudott isten igazából belekötni.

Brick Mower - Lungs Can't Handle

Napsütés, szörf, tengerpart és némi ártalmatlan gonoszság. A rikácsolásnak kampec.

"Recorded in a bathroom and hot, sweaty room, Philadelphia. Overdubbed in bedrooms, Seattle and Los Angeles."

Egyébként pedig az év legmegdöbbentőbb Best Coast imitációja.