Oké, lehet hogy ismét elég lett volna update-elni az előző Rangdangs posztot, de akkor nem tudtam volna beszúrni ezt a csodás képet Charlyne Yi-ről, ami lássuk be kész katasztrófa lett volna. No de most, hogy mindez megtörtént és a lelki üdvösségem totál helyre állt, elárulom gyorsan a frissítés valódi okát. Minap kiderült, hogy a korábban 4 számosnak hitt bemutatkozó anyag, valójában 8 dalt tartalmaz!!! Hát mi ez, ha nem varázslat? Remélem két hét múlva arról számolhatok be, hogy az igazság a 12-es számban rejlik. Továbbá sikerült végre rájönnöm, hogy Charlyne tisztára olyan, mint a Sugarcubes érabeli, (vagy még korábbi) Björk. Tudjátok, amikor még ő is egy kedves aranyos, bohókás lány volt, szuper pop dalokkal. És ha már a varázslatoknál tartunk, az alábbi videón (ami egyébként a Paper Heart egészen szuper soundtrackjéről való)  nem Zooey Deschanel dobol véletlenül, a kurva életbe?!?!?!?!?!?!?!

Még valami. Charlyne-nak van egy Keychain nevű bandája is, ami annyiban különbözik a többitől, hogy az imádnivalóan sipákoló poppy hook, néha átmegy eszement no wave kavalkádba.

Kit érdekel, hogy Lou Barlow úgy elősemberesedett, hogy a Magna Cum Laudéból sem lógna ki, amikor itt az új Sebadoh szám!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                              Ha már szanaszét bugiztátok magatokat a Dinosaur Jr-on cseperedett Ovlov debüt lemezére, akkor lazításképpen lötyögjetek egy picit az együttes dobosának, Speedy Ortiz nevű Pavement/Sebadoh "emlékzenekarára". Én a magam részéről nem igazán tudok izgalmassági sorrendet felállítani a két együttes között. Na persze, ha a zene mellett a külcsint is figyelembe veszem, akkor a fenti kép keleti szeglete végett nyilván inkább az utóbbit állítom a dobogó tetejére.

A szóban forgó hölgyeménynek (Sadie Dupuis) amúgy van egy csupa csajból álló Pavement tribute zenekara is, ami a lehető legfrappánsabb módon Babement névre hallgat.

                                                                                                                              Aki odavan a 90-es évekbeli csajközpontú brit pop zenéért, az most nagyon figyeljen, mert lesz itt minden az Elasticától kezdve, az Echobellyn át egészen a Kenickie-ig. Csak épp nem Londonból, vagy Sunderlandből, hanem Tokyóból. A szóban forgó együttes Taffy névre hallgat és nemrég jelent meg második nagylemezük, ami a fent említett influencitásokon túl egy hiper-szuper cipőbámulós Cure feldolgozást is tartalmaz.

                                                                                                                                      Emlékeztek még a Paper Heart eszetlenül cuki főszereplőjére? No és a Knocked Up tündérien szefós Jodijára, vagy Doktor House elbűvölő medikájára? Persze, hogy emlékeztek! Charlyne Yi-t egész egyszerűen képtelenség elfelejteni. No de azt tudtátok-e, hogy a színészkedés mellett zenél is, és hogy van egy Rangdangs nevű es(z)etlenül aranyos zenekara, ami pont annyira twee, mint amennyire post-punk? Nekem fogalmam sem volt róla, de most már tudom, és ez rendkívül boldoggá tesz. Immáron legalább 1000-szer végighallgattam a debüt ep-jüket, pedig még csak néhány órája ismerem őket. Az alábbi klippet pedig lényegében akárhányszor meg tudnám telinteni, annyira muris.

Amin Jay a változatosság kedvéért dobol. Kár, hogy csupán egy két számos kislemezről van szó, mert könnyfakasztó a Nubs analógia.

                                                                                                                                                                              Tudom, hogy most arról kéne lelkendeznem, hogy napvilágot látott egy új Pixies dal, amin első hallásra úgy tűnik, hogy Kim Deal is vokálozik, pedig egyáltalán nem ő az, de ezt már annyian megírták, hogy csak na. Éppen ezért inkább arról áradozok, hogy megjelent az új Radiator Hospital lemez (Something Wild), ami annyira Swearin' közeli, hogy még Kyle Gilbride is gitározik rajta. Sőt, az Are You Feeling Me? című dalt elejétől a végéig Allison Crutchfield énekli. Remekségből tehát nincs hiány. A favágó folkból mondjuk visszavehetnének egy picit, mert a dögösség százszorta jobban áll nekik.

                                                                                                                                              Dolgoznom kéne, de képtelen vagyok rá, mert a perth-i Soviet Valves, Protexbe oltott Bananas rigmusai oly mértékű rángatózásra késztetnek, hogy remeg alattam a szék, hullanak belőle a csavarok, a mancsaimmal pedig úgy kalimpálok, mint egy habókos koboldmaki.

Ja nem! Habár tulajdonképpen az enyém is lehetne (már ha eszembe jutna egyáltalán ekkora prímaság), amin persze mindenféle kedves vidám dal honolna, jelen esetben azonban szó sincs ilyesmiről. Eme kép mögött ugyanis egy Wild Child névre hallgató ótvar mutáns szörny lapul, ami éjjel-napppal azzal szórakozik, hogy Die Kreuzen számokat mos össze Deep Wound szerzeményekkel. Hát mi ez, ha nem maga a megtestesült geciség?!?!

                                                                                                                              Isten bizony nem akartam ma semmi csajosat posztolni, de amikor bekapcsoltam a gépemet, egyszerre nekirohantam a post-punkot szerfelett poposan értelmező The Courtneys csajokba, így hát "sajnos" kénytelen voltam megírni az 1 234 567. leány bandás bejegyzésemet.