Tök jó lett a Sheer Mag első nagylemeze. Már ami a dalokat illeti. A hangzással azonban továbbra sem vagyok kibékülve. Ezeknek a 70-es években fogant rock "himnuszoknak" úgy kéne szólniuk, hogy felcsússzon tőlük az ember heréje. Tina Halladay és csapata azonban valamiért továbbra is ragaszkodik a túlvezérelt lo-fi-hoz, ami akárhogy is nézzük könyörtelenül kinyírja a DÖGÖT a zenéjükből.

Te jóisten, Stephin Merritt mit művelt már megint!!! Élete eddigi ötven évét pontosan ötven dalban foglalta össze. Szóval lényegében megírta a saját önéletrajzát, csak épp nem regény, hanem hanglemez formában. Micsoda ötlet, basszus!!! Ami pedig a megvalósítást illeti: prüntyög, dörmög, torzul, csilingel, elszáll, meghat, mosolyra fakaszt. Atyaég, nem is sorolom tovább. Inkább illusztrálom.

Elképesztően erős lemezzel tért vissza a Speedy Ortiz kistesójaként is aposztrofálható Aye Nako. Baromi sok a Superchunk, a Polvo és az Archers of Loaf hatás. Ami pedig a szövegeket illeti: “sad punk songs about being queer, trans, and black.”

Idén ugyan csak egy kislemezzel örvendeztettek meg, de az tényleg őrült jó. Az A-oldalon egy saját szerzemény hallható, a B-én pedig egy zseniális Tom Robinson Band feldolgozás. Lassan egyébként jöhetne a nagylemez is, mert 2013 már igencsak rég volt.

Túl sok volt a csajos poszt mostanában? Akkor tessék egy férfias. A képen látható brooklyni triumvirátus B Boys névre hallgat. Az alábbi az első nagylemezük, amin egy csomó Wire, Devo, Gang Of Four és Parquet Courts influencitás hallható.

Már a Trash Kit és a Shopping esetében sem volt semmi, amit Rachel Aggs a post-punk és az afro-pop összeboronálásáért tett. A Sacred Paws létrehozásával azonban azt hiszem a létező összes lehetőséget kihozta a két műfaj kombinálásából.

Tudom, tegnap azt írtam, hogy nem igazán hatott meg az új The Jesus And Mary Chain lemez. Ez azonban csak félig-meddig igaz, mert túl azon hogy baromi hosszú - ezáltal pedig kissé unalamas -  és kevés a gitárzúgás, vannak baromi jó pillanatai. Az alábbi daltól például napok óta nem tudok szabadulni.

Örömteli hír volt a közelmúltban, hogy több klasszikus shoegaze/noise pop zenekar, így a Ride, a Slowdive és a JAMC is új lemezzel rukkol elő idén. Engem azonban sajnos egyikőjük visszatérése sem győzött meg igazán. A második fiatalságát élő Primitives-ben azonban most sem kellett csalódnom. A 2014-es pazar Spin-O-Rama után ismét remek lemezt tettek le az asztalra. Igaz most csupán egy 4 számosat. A zajos rágógumi pop helyett pedig a sejtelmesebbik oldalukat helyezték előtérbe. 

Katie Crutchfield akkora slágert írt a Weathervane, Music Shaking Through című dalszerzési folyamatot bemutató doksi sorozatához, hogy sosem fogjátok tudni kimosni a hallójárataitokbóll!!!

Máskülönben pedig júliusban jön a Out in the Storm címet viselő új Waxhatchee nagylemez, melyről két dal máris fülügyrevehető.

Tökre aranyos, hogy a The Regrettes csajok mennyire nem tudják eldönteni, hogy a 60-as csajpop vagy a kiabálos riot grrrl áll-e hozzájuk közelebb. Én a magam részéről örülnék, ha megmaradna ez a dilemma, mert minek tennék le bármelyik műfaj mellett a lantot, ha egyszer mindkettő pompásan áll nekik.