Tudom, hogy nem a Swearin' találta fel a pop punk emociótól duzzadó variánsát. Ennek ellenére nekem valahogy mégis ők ugranak be először, ha ilyesféle muzsikaszót hallok. A philadelphiai Thin Lips esetében is pontosan ez történt.
Minden vágyad, hogy kinyúlt pulcsis lúzer tinédzserként céltalanul lézengj egy tüchtig amerikai kertvárosban a 90-es évek idusán? Mi sem egyszerűbb ennél. Lesd meg az alábbi videót, és rögvest teljesül a kívánságod!
Na, ott vagy már? Még nem? Ne hülyéskedj! Akkor fülelj bele az alábbi lemezbe és azon nyomban New York külsőn találod magad egy fehérre meszelt faházikó tetőterében, ami kizárólag azért van Nirvana poszterekkel kitapétázva, mert még magadnak sem mered bevallani, hogy valójában a Letters to Cleoért rajongsz.
Csak nem Alice Bag felett, mert a punk atyaúristennő 2016-ban is pont olyan menő, mint a 70-es évek végén, amikor Bags nevű bandája élén üvöltve kényszerítette földre a kaliforniai kókuszdiókat. Őrület mekkora energiabomba ez a néni!!!! És már csak egy hónapot kell várni a lemezre, ami egyébként szólóban még csak az első lesz a sorban.
Elnézést, a cím picit megtévesztő. Szó sincs semmiféle gyermeki végbél termékről (pusztán a furmányos magyarosítás miatt lett olyan, amilyen), bűbájos ausztrál alt pop muzsikáról viszont annál inkább, tudniillik a brisbane-i Babaganoüj ilyesmiben utazik immár 5 éve. Nagylemezük még nincs, Ep ügyileg azonban igen jól állnak, lévén hogy évről évre kiadnak egyet. Íme az idei.
Mintha a McLusky legőrültebb énje post punk beöntést kapott volna. Szerény véleményem szerint ennél szakszerűbben képtelenség körülírni azt az eszetlenséget, amit a londoni Dog Chocolate művel. Rumbach Sebestyén legyek, ha lesz olyan zenekar idén, amelyik felül tudja írni ezt az elmebomlást.
Bár még kislemezük sincs, már most tudom, hogy több okból kifolyólag is szerfelett szeretni fogom őket. Az egyik értelemszerűen a zene, ami erős analógiát mutat a 40 Days által kreáltal. A Másik pedig nyilván nem a kukkeres gitáros, a lótuszvirágban pompázó basszeros, vagy a bőröket püfölő mandró.
Nem fogok nekrológot írni, nem sorolom fel a 10 legjobb Polvo számot, amiben közreműködött (valószínűleg nem is tudnám), csupán annyit mondanék: kösz, hogy feldoboltad a 90-es évek egyik legszupibb lemezét!!! Eddie Watkins, nyugodj békében az örök cintányérmezőkön!!!
Mikor is írtam le utoljára azt, hogy power pop, decemberben? Jézusom, én nem vagyok normális!!! Tulajdonképpen a picsába is elmehetnék ezért, de nem tehetem, mert akkor tutira nem pötyögném le többet, úgyhogy maradok, és újra lefirkantom.
+ egy kis garázs punk
Te jóságos Isten! Mi a franc ez? Palvin Barbi a huszonéves Evan Dando karjai közt cukiskodik? Nyilván nem, de tisztára úgy fest. A szerfelett fura látszattal ellentétben ők a dél-kaliforniai Side Eyes 50 százaléka, akik hanghordozón is épp oly takarosak, mint a fenti képen. Az alábbi daltól például akkora tinédzser trippem lett, hogy egyszerre valóságos pattanás tenger lepte el az arcomat. Sőt, kis híján elkezdtem visszafelé mutálni.
Amikor pedig sutba dobják a cukiskodást, ilyen vagány dolgokra képesek. Megáll az eszem, de tényleg.
"Barbi" egyébként a Go-Go's-os Charlotte Caffey és a Red Kross vezér Jeff McDonald gyermeke. Jézusom, micsoda pedigré!!!
