Egy gimnáziumi csaj rock banda épp hogy megalakul, máris a feolszlás szélére kerül, egy törrött ujj és a tagok közti állandó konfliktus  miatt. A lányok azonban nem adják fel. Egyetlen cél lobog a szemük előtt: fellépni a közelgő iskolai rock fesztiválon. Éppen ezért sürgősen kell találniuk egy énekest és egy gitárost. Hamar rá is akadnak mindkettőre, a probléma csak az, hogy a vokalistának kiszemelt koreai leányzó nem hogy énekelni nem tud, a nyelvet is alig beszéli. Másikuk pedig eredetileg billentyűs volt és életében nem fogott még gitárt a kezében. Ez persze nem lehet akadály, belevaló csajok ők, úgyhogy nekivágnak a feladatnak. Folyamatos próbák következnek. Először csak otthon egyedül, aztán a suli próbatermében közösen. Zenekarukat Paran Maum-ra keresztelik és egy klasszikus japán pop punk banda, a The Blue Hearts dalait kezdik gyakorolni rendületlenül. Hogy sikerül-e végül megvalósítaniuk az álmukat, azt nem árulom el. Nézzétek meg és kiderül. 

Spoilerezés heylett beszéljünk inkább a kivitelezésről, mert az is kiváló. Baromira tetszetős, hogy alig van kameramozgás, és párbeszéd. Az ember néha úgy érzi, mintha fényképeket nézegetne. Zene viszont van dögivel, amiért a Smashing Pumpkins egykori gitárosa, James Iha a felelős. A szereplők korrekt színészi teljesítmény nyújtanak, a hangszereken pedig valóban ők játszanak, ami külön pacsit érdemel.

Azoknak akik csípik a zenével felturbózott ártatlan, őszinte, kedves történeteket, mindenképpen ajánlom.  Keményvonalas filmesztéták viszont mellőzzék, vagy óvatosan tekintsék meg, mert a Linda Linda Lindában nincsenek megfejtendő kérdések, hatalmas filozófiai elmélkedések. Ez csak egy film, amit jó nézni, aminek klassz a zenéje, amiben jó csajok vannak, és ami után tök jól érzi magát az ember.