Csak a szokásos gyomorforgatóan undorító nyáladzás következik, ami szerény mackóságomtól teljesen normális egy Stephen Malkmus & The Jicks koncert után. Idén mindenféle pompás okból kifolyólag (szó sincs kurvázásról, urambocsá drogokról) Amszterdam volt az úticél, helyszínül pedig a legendás Bitterzoet klub szolgált. A bemelegítésről egy The Megaphonic Thrift névre hallgató norvég banda gondoskodott, akikről őszintén szólva sosem hallottam korábban. Valójában még a koncert előtt sem hallgattam bele a dalaikba, gondolván hátha valami szuper meglepetésben lesz részem. Nem kellett csalódnom. Egyediségből ugyan nem sok szorult beléjük, de a Dinosaur Jr./Sonic Youth/My Bloody Valentine iskola kötelező tantárgyaiból egész jól vizsgáztak. Szűk fél óra húrgyilkolás után hálásan megköszönték a közönség lelkesedését, majd átadták a helyet a Malkmus kompániának.

Lemezbemutató turné gyanánt természetesen a nemrég megjelent Wig Out at Jagbags dalai kerültek leginkább terítékre, de imitt-amott azért felcsendült egy-egy korábbi szerzemény is. Így például az első lemez nagyszerűsége a Phantasies, a Pig Liben helyet foglaló (Do Not Feed the) Oyster, a Real Emotional Trash Out of Reaches-e, vagy a Mirror Traffic-os Stick Figures In Love. Egyedül a Face The Truth maradt néma, amibe ha szigorú lennék beleköthetnék, de nem vagyok az. Amúgy meg ne legyen telhetetlen az ember.

Máskülönben persze ment végig a bohóckodás, avagy az összes tipikus Malkmus manír, (fej mögötti gitárnyüstölés, idétlen lötyi-mötyi fickándozás, mókás átkötő szövegek, flegma beszólások) amin az ember képtelen nem tejbetök módjára vigyorogni. A legnagyobb bolondéria azonban a végére maradt. Egész pontosan a ráadásra, amikor egyetlen hatalmas dalgombóccá gyúrtak három rocktörténeti klasszikust (Black Sabbath - War Pigs, The Guess Who - American Woman, Led Zeppelin - Immigrant Song), ami pont annyira volt mulatságos, mint komoly. Úgy értem tényleg baromi vicces volt az előadásmód, de szó sem volt kifigurázásról, vagy bárminemű zenei karikatúráról, hisz lássuk be Malkmus a szóló dolgaihoz legalább annyit merített a 70-es évek rock zenéjéből, mint a Pavement életműből. Mindezt csupán az tudta fokozni, amikor a Zeppelin dal egyik pillanatról a másikra Box Elderré alakult. Igen basszus Box Elderré!!! Tehát egy óriási Pavement alapvetés is terítékre került, ami alatt egy kis szerepcsere is történt. Ily módon a szinte végig mosolygó Joanna került a dobok mögé, a bőrőket rommá püfölő pufók mesztic ujjai pedig a basszgitár húrjai közé. Ezek után szerintetek hányszor dobáltam ide-oda magam az ágyban, mire sikerült elaludnom???

setlist

további videók