Valami ilyesmi már nagyon hiányzott

 Gun Oufit - Dim Ligh

Őrület, hogy mindjárt itt az április és még nem született idén olyan lemez, ami minden porcikájában kiváló. Na de türelem, rózsát terem, vagy mi a franc, mert végül csak megérkezett.

Dinosaur Jr.+ Sonic Youth + Meat Puppets + Beat Happening + Husker Du + Silver Jews. Mindez 2009-ben. Ami csupán azért fura egy kicsit, mert ebben a manapság pop zenének csúfolt katyvaszban, amiben általában annyi az eredetiség, mint egy magyar kereskedelmi tv csatorna vetélkedőjében, ez a fajta muzsika valamiért elég ritkán köszön vissza.

Ezek a kölykök azonban gondoskodtak róla, hogy ebből se legyen hiány. Olyannyira, hogy a lemez fülügyrevételezése közben egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy idei termésről van szó. Nem is tudom, mondjuk 1985 és 1994 között bármikor készülhetett volna. A Megszólalás, a hangzás, a gitárok, az énektémák mind mind a fent említett zenekarok valamelyikét idézik. Mascis-ék gyakorlatilag elejétől a végéig jelen vannak, Calvin Johnsont pedig néha David Berman váltja a mikrofonnál. pl. az In The Dark című szerzeménynél, amiért a mester két akkora pacsit adna ezeknek a taknyosoknak, amitől hónapokkal később is "sajogna" a mancsuk. Aztán kicsit énekel Lee Ranaldo, illetve Kim Gordon is elég gyakran kiveszi a részét a vokálozásból. A muzsikáért pedig a fent említett bandák mindegyike erősen felelős.

Pofátlánság? Rablás? Ugyan már. Aki így ért a tolvajláshoz, az kitüntetést érdemel, nem bitófát.