Kölyök Björk találkozása Verdivel, Mackó csodaországban, meg ehhez hasonlók
Valljuk be őszintén, hip-hop ütemekre opera áriát ültetni, úgy hogy közben a „háttérben” egy bohócnak öltözött hölgyemény kölyök björk szerű hangon nyöszörög, elég infantilis vállalkozásnak tűnik. Aki azonban vasárnap este ellátogatott a CocoRosie koncertjére, fültanúja lehetett annak, hogy valójában egyáltalán nem az.
A CocoRosie magját egy egymástól távol felnőtt kedves testvérpár Bianca (Coco) és Sierra Casady (Rosie) alkotja, akik miután felcseperdetek ismét egymásra találtak A hatalmas összeborulásnak az lett a vége, hogy párizsi lakásuk fürdőszobájában egy dobgép, néhány akkusztikus hangszer és mindenféle idétlen hangokat produkáló eszköz segítségével felvettek egy lemezt. Ez már így önmagában is furának tünhet, a legérdekesebb részét azonban mégsem a zene, hanem az ének adja a produkciónak. Azt hiszem csak az élet jópofa tréfája lehet az, ahogy egymásra talált a klasszikus zenén nevelkedett Sierra áriázása és a szertelen Bianca pajkos-huncutkodása.
2004-ben az amerikai székhelyű Toch & Go kiadó is felfigyelt a csajokra, és még ebben az évben kiadásra bocsátotta a La Maison De Mon Rêve névre keresztelt korongot. Azóta gyakorlatilag a fél világ a lábuk előtt hever. Telt házas koncerteket adnak mindenhol készítettek még két albumot (jövőre állítólag jön a negyedik) és már saját lemezkiadójuk (Voodoo Eros Records) is van.
Az előadásnak a már említett szórakozóhely színházterme adott otthont, ami úgy megtelt, hogy csak lestem. Jó érzés volt végre azzal szembesülni, hogy van olyan külföldi banda, amely nálunk is képes megtölteni egy ekkora helyet. Természetesen az elejéről ismét sikerült lemaradnom, mert voltam olyan eszetlen, hogy otthon hagytam a jegyemet, ráadásul erre csak fél úton jöttem rá. Az égiek azonban könyörületesek voltak hozzám, így büntetésből mindössze egyetlen számot kellett csak kihagynom. Persze azért is kár, mert ami ott fogadott azt bármeddig el tudtam volna nézni (hallgatni). Legalábbis aznap este, mert akkor valahogy pont arra volt szükségem, hogy vicces ruhákba öltözött lányok daloljanak nekem, miközben mindenféle hülye állathangok, telefoncsöngés, bugyuta gyerekjátékok és elektronikus ketyerék prüntyögései indítsanak támadást a hallójárataim ellen. Ezt az őrületet, a ritmusszekciót képviselő beatbox-os fickó tetőzte, aki ha éppen nem szájdobolt, a legelvetemültebb didgeridoo virtuózt megszégyenítő módon dörmögött
mikrofonjába.
mikrofonjába.
Az egész olyan volt, mintha valami bizarr, bár cseppet sem félelmetes mesébe csöppentem voltam, amiből egyelőre valahogy sehogy sem akartam szabadulni.
Ha valaki nekem egyszer azt mondja, hogy meglátod fogsz te még egy hárfa hallatán döbbenten állni és a semmibe révedni, valószínüleg körberöhögöm. Most viszont magamon kéne egy hatalmasat kacagnom, mert bekövetkezett. Tényleg csak álltam és meredtem magam elé, miközben Rosie, azt a számomra elméletileg röhejes hangszert pengette. Szerencsére gondoskodtak a lányok arról is, hogy a koncert végére ne érezzem magam teljesen hülyének, úgyhogy a mélabús szomorkodást hamar felváltották a virgoncabb ütemek. Volt, hogy majdnem keményvonalas diszkóba csapott át a buli. Aztán ismét visszafogták magukat és megint jött egy kis szomorkodás, majd egy kis folk, egy kis kísérleti pop, mókás gyerekdalokat idéző valamik, majd némi mainstream ízű dolog + az egyre gyakoribb hip-hop-os aláfestés. És ez így ment, majd két órán keresztül. Ekkor már a közöségben is volt egy-két vállalkozóbb szellemű ember, aki a színpadra ugorva néhány vendégzenésszel karöltve mulatott a csapattal. A végkifejlet közeledtével pedig a picit visszafogottabb, mindvégig kedvesen nyöszörgő Bianca is „feloldódott” kicsit, majd ő is szerves részévé vált a kissé hiperaktív nővéréke által gerjesztett önfeledt party hangulatnak.
Aztán egyszer csak vége lett. Éppen időben, mert őszintén szólva a második ráadás már kicsit erőltettetnek tűnt, még akkor is, ha nem volt előre betervezve. De ez most már tök mindegy, a lényegen nem változtat. Aki ott volt, egész biztos jól érezte magát a Casady testvérek különös világában. Én is hatalmas élménnyel gazdagodtam, de azért jó volt újra itthon lenni.
